Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

KFOR-12: Bevetésre kész!

Szöveg: Snoj Péter |  2014. december 10. 7:13

„Bevetésre kész!” A szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj jól ismert jelmondatával jellemezték a koszovói külszolgálatra induló MH KFOR Kontingens tizenkettedik váltásának felkészültségét az egység parancsnoki beosztású tisztjei a kiutazást megelőző zárógyakorlatot követően, december 9-én, kedden, a táborfalvai kiképzőbázison.

A Koszovóba készülődő több mint háromszáz magyar békefenntartó – zömében az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj, illetve az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái − Táborfalván bizonyította, hogy mindenre felkészültek, ami a külszolgálatuk során várhat rájuk. 

1595984154

A missziót megelőző kiképzést záró gyakorlaton egyebek mellett egy járőrfeladatot is kaptak, amely során számos nehézséggel kellett megküzdeniük. Például amikor élelmiszert osztottak egy kis faluban és tevékenységüket rendbontók, valamint tüntetők zavarták meg. Mivel a helyzet gyorsan romlott, szükség volt a tömegkezelő alegységre is. Az első szakasz helikopterrel érkezett a helyszínre, míg a „második hullám" közúton közelítette meg a települést. 

A módszeresen visszaszorított tömeg előbb Molotov-koktélokkal próbálta visszavenni a kezdeményezést; amikor ez nem sikerült nekik, akkor a tüntetők közül többen is tüzet nyitottak a békefenntartó katonákra. A  sebesülteket pillanatok alatt szakszerű egészségügyi ellátásban részesítették. Ezután a katonáknak sikerült megfékezniük a hőzöngőket, valamint feloszlatniuk a tömeget.

1595984154

Ahogy azt a gyakorlat vezetői és a jövő év elején a koszovói műveleti területre induló kontingens parancsnoka elmondták: a zárógyakorlat során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a katonák készen állnak az előttük álló feladatokra.

Fotók: a szerző felvételei