Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Példaértékű kockázatvállalással életeket mentettek

Szöveg: Snoj Péter |  2019. június 20. 19:06

Kitüntetést és elismerést kaptak azok a magyar állampolgárok, akik sokszor saját életük kockáztatásával is segíteni igyekeztek a Hableány rendezvényhajó május 29-i katasztrófája utáni mentésben. A június 20-án, csütörtökön, Budapesten megtartott rendezvényen Pintér Sándor belügyminiszter méltatta munkájukat.

1599204390
Május 29-én, este kilenc óra öt perckor a Hableány rendezvényhajó összeütközött a Viking Sigyn nevű szállodahajóval. A szerencsétlenség következtében a Hableány mindössze hét másodperc alatt elsüllyedt. A fedélzeten tartózkodó harmincöt főből mindössze heten élték túl a tragédiát, huszonöten meghaltak, három embert jelenleg is keresnek.

A mentésben magyar és külföldi egyenruhás, valamint civil mentőcsapatok vettek részt, köztük az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis katonái.

A mentőcsapatok emberfeletti teljesítményét kitüntetések átadásával ismerte el és köszönte meg a csütörtöki rendezvényen Pintér Sándor. A belügyminiszter elmondta: a huszonkét napja történt baleset Magyarország legnagyobb vízi katasztrófája volt. A teljes mentési munkálatban összesen mintegy ezer fő vett részt, csaknem 280 jármű bevetésével.

1599204391
„Részvétemet fejezem ki Magyarország kormánya nevében a hozzátartozóknak, a Koreai Köztársaság vezetőjének. Ma, azon túl, hogy fejet hajtunk az elhunytak előtt, el kívánom ismerni azt az áldozatos munkát, amelyet a vízbe jutottak kiemelésére fordítottak, életeket mentettek meg. El kívánom ismerni azt az önkéntes tevékenységet, amellyel az életek mentésén túl segítséget nyújtottak az elhunytak felkutatásában és az elsüllyedt Hableány felszínre hozatalában" – fogalmazott Pintér Sándor.

A belügyminiszter hozzátette: „Jelen vannak azok, akik életeket mentettek, akik példaértékű kockázatvállalással, bátorság, helytállás tanúsításával részt vettek a mentési és a kiemelési műveletekben."

Pintér Sándor külön köszönetet mondott a dél-koreai külügyi és nagykövetségi segítségnyújtásért, valamint a külföldi mentőcsapatok együttműködéséért. Kiemelte, hogy a hajó kiemelésével a munkálatok nem fejeződtek be, továbbra is fontos feladat a három eltűnt utas megtalálása.

A jelenlévők előbb néma főhajtással és a lélekharang kongatásával tisztelegtek az elhunytak emléke előtt, majd Magyarország belügyminisztere átadta a mentési munkálatokban résztvevők kitüntetéseit. Áldozatkész munkájukért az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis négy katonája is elismerésben részesült.

1599204391
A rendezvényen – mások mellett – jelen volt Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, Choe Kyoo-Sik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, valamint Szong Szongun katonai attasé.

Fotó: Dévényi Veronika