Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeresen zárult az idei Honvédfesztivál

Szöveg: Tamás Tibor |  2011. szeptember 29. 21:46

Az idei Honvédfesztivál a szárazföldi haderőnem napjával, valamint a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének (HOSOSZ) járőrversenyével ért véget szeptember 29-én, csütörtökön Sukorón, illetve Pákozdon, a Katonai Emlékparkban (KEMPP).

A „Rajt-Cél" feliratú kapunál és a környéken már hajnalban nagy volt a nyüzsgés, hogy aztán pontban kilenc órakor rendben kezdetét vegye a járőrverseny. Az ünnepélyes megnyitón részt vett dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, mint fővédnök, valamint védnökként Huszár János dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnokhelyettese.

1595925318
Házigazdaként megjelent Farkas László, a HOSOSZ elnöke, Szentes László alelnök, valamint dr. Eleki Zoltán alezredes, a HM Honvéd Vezérkar kiemelt testnevelési főtisztje, Chmenik Ernő, a MH ÖHP Szárazföldi Hadműveleti és Kiképzési Főnökség kiemelt testnevelési főtisztje és Takács János, pákozdi polgármester.

Köszöntőjének elején Simicskó István úgy fogalmazott: nagy dolognak tartja fővédnöki felkérését, mivel a hazánk legkülönbözőbb részeiből, Debrecentől Kaposvárig benevezett középiskolások és egyetemisták, illetve katonák számára ez a járőrtípusú verseny nagy próbatétel, nemes versengés. A versenyzők előtt ott áll a nagy lehetőség, hogy bizonyíthatnak önmaguknak, társaiknak, szüleiknek, azon közösségeknek, amelyekben élnek s akiket képviselnek ezen a megmérettetésen.

Az államtitkár ezután arra mutatott rá, hogy mint minden versengésen, ezen is ismereteiket gazdagíthatják, gyengeségeiket küzdhetik le, egyúttal képességeiket, adottságaikat, erősségeiket fejleszthetik a résztvevők.

A fővédnök az 1848-as pákozd-sukorói csatára emlékezvén kiemelte a verseny helyszínének jelentőségét is. „Egy ilyen történelmi, nemzeti emlékhelyen versengeni felemelő érzés" – húzta alá Simicskó István.

1595925318
Ezt követően, a versenyzőket biztatandó, háromféle embertípust említett az államtitkár. Mint elmondta: van a lemondó típus, aki meglátván egy hegyet, eleve letesz annak megmászásáról. A második, a hedonista típus sem mássza meg a magaslatot, hanem leül enni-inni, majd hazamegy. S csak a harmadik az, aki tisztában van azzal, hogy folyamatosan próbatételeknek kell megfelelnünk, le kell küzdenünk az élet nehézségeit, ezért tehát fölmászik a hegytetőre, mert meg akarja tudni, mi látszik föntről s mi van a túloldalon. „Úgy vélem, önök ebbe a harmadik csoportba tartoznak. Büszke vagyok önökre!" – zárta biztató beszédét Simicskó István.

Aztán „eldördült a startpisztoly" és kezdetét vette a verseny. A nyolc ellenőrző ponttal tűzdelt mintegy öt kilométeres távon akadálypálya, kézigránátdobás, céllövészet nehezítette a csapatok mozgását, de a versenyzőknek katasztrófavédelmi és egészségügyi feladatokat is végre kellett hajtaniuk. Természetesen nem maradt ki a próbatételek sorából a „rókavadászat", valamint a Velencei-tavon való gumicsónakos vízi átkelés sem.

A változatos, izgalmas versengés végeztével Oláh László, a KEMPP munkatársa, a Magyar Kultúra lovagja kalauzolta végig a résztvevőket a pákozdi katonai emlékmúzeum leletekben, dokumentumokban, makettekben gazdag, 1848-tól napjainkig ívelő múzeumi tárlatain, valamint a szabadtéri bemutatók helyszínein.

1595925318
A történelmi tanséta után dr. Görög István ezredes, a MH ÖHP társadalmi kapcsolatok főreferense értékelte a HOSOSZ idei járőrversenyét, megállapítván: az nem csupán elérte céljait, hanem a kellemes erőfeszítéseket igénylő, jó hangulatú megmérettetés erősítette a versengők fizikai erőnlétét, szellemi állapotát és lélektani ráhangolódását a honvédelem társadalmilag fontos ügyére.

Végezetül essék szó az eredményekről. A „felsőfokú oktatási intézmények" kategóriájában a MH Ludovika Zászlóalj állhatott fel a képzeletbeli dobogó tetejére. Ezüstérmet nyert az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ Székesfehérvári Hallgatói Részönkormányzat csapata. A katonai csapatok közül az MH 86. Szolnoki Helikopterbázis 2-es számú csapata, valamint az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj csapata bizonyult a legjobbnak. A bronzérmet az MH Ludovika Zászlóalj második csapata érdemelte ki.
Középiskolás kategóriában a Marcaliban található Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola végzett az első helyen, második helyezettként a Szolnoki Műszaki Szakközépiskola zárta eredményesen a versenynapot.

A díjakat Görög István ezredes és Beiszer Tibor alezredes, a HM Társadalmi kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal osztályvezető-helyettese nyújtotta át a győzteseknek.

Fotó: Rácz Tünde

További képekért kattintson galériánkra!