Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelgés a hősök emléke előtt

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2011. május 21. 16:13

Május 21., a magyar honvédelem napja és Buda visszafoglalásának évfordulója alkalmából hajtottak fejet a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetői az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt a Budai Várban. A Honvéd-emlékműnél beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter.

 

„Újra magyar zászló leng Buda felett – 1849-ben ez a hír járta be Európát", kezdte beszédét Hende Csaba, aki felidézte: a magyar honvédek ezen a napon törtek át a Fehérvári rondella mellett ütött résen és a Bécsi kapu védelmének dühödt sortüzein, a halált bömbölő ágyúk sokaságán, kicsavarták a fegyvert a védők kezéből. Mindez azt jelentette: a magyar királyok városa, a magyar államiság jelképe szabad, a magyar nemzet pedig elég erős ahhoz, hogy újra kezébe vegye sorsát a jog, a szabadság és a nemzeti összetartozás jegyében.

„Hatalmas és fájdalmas, véres és dicsőséges pillanat volt ez", idézte fel a honvédelmi miniszter. „A magyar hősök, akik bátorsággal, vérrel, ha kellett, halálukkal váltották meg az országot, elöl jártak a nemzet zászlaja alatt, a nemzet karjaként, a nemzet pedig egybeforrt ügyükkel."

Mint Hende Csaba elmondta, csakis e hozzáállás tükrében érthető meg, miként tudott és merészelt harcba bocsátkozni a világ legkitűnőbb hadseregével egy olyan ország, amelynek előzőleg sem hadiipara, sem hadserege nem volt, de az első vereségek és visszavonulások közepette mégis úgy megerősödött, hogy megmérkőzhetett az ellenséggel, sőt, le is győzhette azt. „Kinőtt a földből mindaz, amit modern szóval a honvédelem rendszerének nevezünk: hadiipar és honvéd egészségügy, térképészet és hadkiegészítés. Buda újra a nemzeté lett: ezzel lettünk újra egységes, nagy és szabad nemzetté."

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy e katonák hajlandók voltak dolgozni, szolgálni, harcolni a hazáért, és azt azután már senki és semmi nem vehette el tőlük: sem a cár mindent szétmorzsoló serege, sem Világos mezeje vagy az aradi várbörtönre virradó éles fényű hajnal, sem a kényszersorozás, a katonai diktatúra vagy a provizórium. „A nép újra fel tudta emelni a fejét, és 1867-ben a saját érdekeinek megfelelő kompromisszummal vívta ki ismét szabadságát", fogalmazott a miniszter.

„Ma bejárjuk a földeket, ahová honvédek vére folyt. Fejet hajtunk a Fehérvári rondellánál, ahol a diadalmas hadvezér lovasszobra áll, aki harminc évesen új honvédseregével fél esztendő alatt kiütötte a világ legerősebb hadseregét, majd a túlerő ellen zseniálisan manőverezve tisztességgel és becsülettel fejezte be a hadjáratot, és végül a lehető legaljasabb rágalmaktól meggyalázva élt le egy egész hosszú életet. Az Esztergomi rondellánál pedig felvonjuk a piros-fehér-zöld színeket, amelyek azokban a pillanatban forrasztottak minket össze ismét egy nagy szabadságot szerető nemzetté", mondta Hende Csaba, aki arra kért mindenkit: emlékezzen, mit jelentenek a kövek, a falak, mert csak így tudhatjuk meg, mit jelent a szabadság. „Tudnunk kell, hogy összetartozunk, mert csak így tudjuk legyőzni azokat a roppant nehézségeket, amelyek minden nap fojtogatnak bennünket", tette hozzá. „Az a magyar állam és magyar hadsereg a nemzeté volt. Nem kérdezték, mit tett értük a haza, hanem elmentek érte a legvégsőkig. Mindenkinek ismernie és követnie kell őket, ha el akarjuk nyerni a hazát és a szabadságot", fogalmazott Hende Csaba.

A beszédet követően a honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke megkoszorúzták az emlékművet, majd az emlékezés virágait helyezték el a hősök tiszteletére több társadalmi és civil szervezet képviselői, illetve Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere is. A megjelentek ezután a Fehérvári rondellára vonultak, ahol Görgei Artúr lovasszobránál helyeztek el koszorúkat, végül pedig ünnepélyes zászlófelvonás következett az Esztergomi rondellán. Ezután állófogadás vette kezdetét a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, ahol Benkő Tibor vezérezredes mondott pohárköszöntőt a magyar honvédelem napja tiszteletére.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária