Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás versengés

Szöveg: Hankóczi Gergely őrnagy |  2012. június 16. 15:03

Június első napjára az EUFOR égisze alatt szolgáló osztrák kontingens egész napos sportrendezvényt szervezett, amelyen tizenkilenc, egyenként hat főből álló csapat mérte össze erejét és felkészültségét.

1595937424
A magyar színeket a Többnemzeti Zászlóaljban (Multinational Battalion – MNBN) szolgáló műveleti század négy csapata képviselte. A versenyen rajtuk kívül részt vett még egy magyar érdekeltségű formáció, akik a zászlóaljtörzs magyar, osztrák és török katonákból álló csapatában küzdöttek.
A négy számból álló versenysorozatban először kézigránátot kellett dobni egy 3×2 méteres célterületre. A feladat teljesítése után terepjáró gépjármű elvontatása várt a csapatokra, amelyek között csupán minimális időkülönbség döntött a végső győztes javára.

A délelőtt és a verseny egyik legnehezebb, mindamellett legvidámabb része ezután következett. Egy négy méter hosszú, mintegy 32 kilogramm tömegű oszlopot kellett egy dobással, minél messzebb eljuttatni egyénileg. A lelkes szurkolótábor a 70 centiméteres „rönkelejtéstől" a 10,27 méteres dobásig számtalan különféle próbálkozást láthatott. A versenyzők járatlansága és a próbadobások hiánya erősen meglátszott a mezőnyön e számban, de szerencsére ez a magyarokat zavarta legkevésbé, az első három helyet ugyanis ők szerezték meg.
Délutánra maradt a rendezvény utolsó versenyszáma, a 4×1000 m-es váltófutás, amely nagy izgalmakat tartogatott a csapatok eltérő taktikája miatt. Aki az első körben az utolsók között váltott, igen előkelő helyen végzett a célba érkezéskor.

Az esti eredményhirdetésre a zászlóalj teljes állománya elkísérte a részt vevő csapatokat, ami már önmagában garantálta a jó kedélyű díjátadást. A rönkdobás nyertese, Danka Tamás szakaszvezető különdíjként elhozhatta a versenyen használt készséget, amibe beleégették a távolságot, a helyezést, sőt még a fényképe is rákerült.

Ez a nap a sportról, a katonákról és az összetartozásról szólt. Aki gyengébb volt valamelyik számban, azt segítették a csapattársak és a közönség. Minden résztvevő boldognak, fontosnak és egy kicsit hősnek is érezhette magát.
Köszönjük a szervezőknek, a résztvevőknek és a lelkesen szurkoló nézőknek!

1595937425