Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar békefenntartók a rajtvonalon

Szöveg: Fazekas Péter őrnagy |  2012. szeptember 19. 9:37

Futóversenyt rendeztek Szarajevóban szeptember 16-án. A sportolók félmaratoni, illetve négy kilométeres távon indulhattak. A rajtvonalhoz állók között több magyar békefenntartó katona is volt. 

Bosznia-Hercegovina fővárosában idén is megrendezték a már hagyományos félmaratoni futóversenyt, amit ezúttal egy négy kilométeres, „Fun Run"  versennyel kötöttek össze. A két távon indulók között több, az EUFOR-misszióban szolgáló magyar katona is volt. De sokan jelentkeztek olyanok is, akik korábban szolgáltak békefenntartóként az országban, és most kifejezetten csak a verseny miatt tértek vissza Szarajevóba.

A futóversenyen induló magyar katonáknak – az EUFOR-misszióból tizenhárman, míg a parancsnokságon szolgálók közül öten neveztek – a helyszínen szurkolt Siposs Ernő Péter dandártábornok, az EUFOR törzsfőnöke, magyar rangidős nemzeti képviselő is. 

Fotók: Demeter Andrea főhadnagy