Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódik a missziós képességek fejlesztése

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2009. november 21. 23:19

2009 kemény év volt a Magyar Honvédség számára, és 2010-ben is érezhetők lesznek a globális gazdasági válság hatásai, ám a missziós képességek fejlesztése eddig sem állt le, és nem is fog leállni – jelentette ki Tömböl László mérnök vezérezredes a ciprusi Athienouban, a magyar UNFICYP erők Camp Szent István táborában.

A HM Honvéd Vezérkar főnöke Athienou városában, a magyar szakasz Camp Szent István táborában tartott állománygyűlésen hangsúlyozta: igen örömteli, hogy nőtt a katonai szolgálatra jelentkezők száma, a toborzás, a felvétel, a felkészítés pedig a későbbiekben is folytatódik majd, „minden a lehetőségek függvényében."

Tömböl László eredményesnek értékelte a Bevetési Irány 2009 hadgyakorlatot, mely idén a műszaki támogató zászlóaljak tevékenységét mutatta be egy összhaderőnemi gyakorlat keretében. Mint elmondta, a jövő év hasonló eseményére a jelenlegi tervek szerint már 2010 májusában sor kerülhet, méghozzá speciális formában, a nemzetközi Clever Ferret gyakorlattal összevontan: a résztvevő országok hadereje így szemléltetheti azon tevékenységeket, melyeket katonáik a nemzetközi missziókban végeznek.

1595893820
Az egyes missziókat illetően a vezérkari főnök először a Balkánról ejtett szót, hiszen mind a KFOR, mind az Althea műveletek átalakítás előtt állnak. A KFOR esetében 24-28 hónap alatt 2500-3500 fősre csökkentik az erők létszámát, de a konkrét számok a feltételektől függnek. A Bosznia-Hercegovinában állomásozó nemzetközi erők esetében szintén megszületett a döntés az átalakításról: az elrettentő erő fokozatosan kiképző-támogató tevékenységet folytató erővé válik majd, melyben várhatóan 15-20 magyar katona vesz majd részt. Magyarország januártól egyébként átveszi az Althea misszió parancsnokhelyettesi beosztását, mely ismét komoly súlyt ad hazánknak.

Afganisztánt illetően Tömböl László először Stanley McChrystal jelentésére emlékeztetett: az afganisztáni erők főparancsnoka a helyi biztonsági erők kiképzésének felgyorsítását tartja szükségesnek, illetve azt, hogy létszámukat 2013-ig az eredetileg előirányzott 240 ezerről 400 ezerre növeljék. Mindemellett további csapatnövelést is szükségesnek tart. McChrystal tábornok elképzeléseit a NATO Katonai Bizottsága is támogatja.

Az Ádeni-öbölben folytatott kalóztevékenységet nem lehet tartósan kezelni, míg a bűnözők szárazföldi bázisait nem számolják fel – mutatott rá Tömböl László, aki elmondta: a honvédség részt vesz majd a szomáli biztonsági erők kiképzésében is, melyre a jelenlegi tervek szerint Ugandában kerül majd sor, bár e téren még nem született végleges döntés. Három magyar főtiszt már jelenleg is Dzsibutiban vizsgálja a francia kiképzők tevékenységét, hogy tapasztalatokat szerezzenek e téren.

1595893821
1595893821
1595893821
1595893821
1595893821