Két év szolgálat a dzsungel szélén

Hogy kerültél be az ENSZ felügyelői csoportba?

A legutóbbi nagy honvédségi átszervezések kapcsán, 2007 elején kerültem nyugállományba. Nyugdíjazásomat megelőzően két részletben három évet töltöttem Cipruson, az ENSZ csapatok UNFICYP ciprusi erőinél előbb hadműveleti, majd személyügyi főnökként. Itt napjainkban is 84 magyar katona teljesít szolgálatot. Ebben a szolgálatban szereztem békefenntartói tapasztalatokat és olyan a személyes kapcsolatokat, amelyek más, így amerikai, szlovák, argentin, angol, görög, török nemzetek katonáihoz fűződnek. Az ENSZ a nepáli belháborút lezáró egyezmény betartásának felügyeletére 2007 februárjában keresett olyanokat, akik több évtizedes katonai pályafutással és békefenntartó tapasztalattal rendelkeztek. A beosztást pályázat útján nyertem el. A 23 volt katona civil státuszban az úgynevezett fegyverzet-felügyelő részleg pozícióját töltötte be és irányította a nemzetközi katonai megfigyelőket. Hangsúlyoznám, hogy ez az ENSZ politikai missziója volt és nem a klasszikus békefenntartói munkát végeztük. Az országban 2007. június 7-től 2009. február 15-ig voltam kint, a szerződésemet a nemzetközi szervezettel félévente újítottam meg.

Itt konkrétan mik voltak a feladataitok?

A feladataink megértetéséhez feltétlenül szükséges egy kicsit megismerni az országban kialakult politikai helyzetet. Nepálban az elmúlt évtizedekben instabil hatalmi állapot jött létre. Ez úgy alakult ki, hogy az ország elszigetelten ékelődik be a két ázsiai nagyhatalom, India és Kína közé, melyek között már az 1800-as évektől kezdve éles harc folyt a nepáli területek felügyeletéért. India, miután nem tudta az országot területileg elfoglalni, katonailag és politikailag igyekezett befolyást szerezni, ezért jelentősen támogatta a nepáli bábkormányt. Az ország a Rana-dinasztia bukása után, 1950-től fejlődésnek indult. Ez azonban rövid életűnek bizonyult, a kormány képtelen volt az országot megfelelően vezetni. Végül a parlamentet feloszlatták, megszüntették a többpárti rendszert és az autokratikus Panchayat időszaka következett, ami a király totális hatalmát jelentette. 1989-től ismét demokratikusnak tűnő berendezkedés következett, de a kormányzás ugyanolyan instabil maradt, viszont feltűntek és egyre erősebbek lettek a maoisták. 1990-es években népmozgalom indult a királyi hatalom megdöntésére és a népi felkelések, valamint a heteken áttartó tüntetések nyomására 1991-ben többpárti parlament alakult. 1996-ban a Nepáli Kommunista Párt, azaz a maoisták megelégelték a formális parlamenti demokráciát, ezért fellázították a szegény lakosságot és fegyveres felkelést indítottak a fennálló hatalom ellen. Az ország napjainkban is a nagyon szegény, elmaradott társadalmak közzé tartozik. Munkalehetőség az országban egyedül a mezőgazdaságban van. Itt főleg rizstermeléssel foglalkoznak, ezzel biztosítják az ország lakosságának az ellátását. A középkorú férfiak tömegesen mentek ki az országból és vállaltak munkát a gazdag közel-keleti országokban. Ezért a rizsföldeken csak nőket és időseket lehet látni. Az itt élők társadalmi helyzetét a kaszt rendszer elmélete határozza meg, ami azt jelenti, hogy az egyén helyét a társadalom hierarchiájában a születéskori helyzete alapján állapítják meg és ez a besorolás kíséri végig az egyén egész életét. Az évekig tartó gerilla háborúnak több mint 15 ezer halottja volt. A polgárháború a fegyverszünet megkötésével ért véget és az ország vezetése 2006. december 8-án kérte fel a nemzetközi szervezetet, hogy felügyelje a békeszerződés betartását, konkrétan a két hadsereg, a királyi és a maoista csapatok kampányidőszakban végzett tevékenységét. Ezért küldték az országba azt a huszonhárom civil és 150 katonai megfigyelőt, akik ezt a felügyeletet biztosították és az országnak így kellett eljutnia a szabad parlamenti választásokig, amit egyébként szintén az ENSZ készített elő. A világ minden részéről jöttek megfigyelők, mi magyarok ketten kaptunk megbízatást ehhez a feladathoz. Kollégám Papp István nyugállományú alezredes volt aki, szintea világ minden pontján szolgált már, ezért igazi profi békefenntartó szakembernek számított. A térségben szerzett tapasztalatainak óriási hasznát vehettük.

Hogy lehetett ezt a feladatot ilyen kis létszámmal teljesíteni?

A szerződés szerint a két szemben álló fél vállalta azt, hogy visszavonulnak a kijelölt objektumaikba: a királyi csapatok a laktanyáikba, míg a maoista gerillacsapatoknak táborokat jelöltek ki. A gerillákat hét táborban helyezték el, melyek az ország elhelyezkedését tekintve keletről nyugatra húzódtak: ezekben a táborokban közel 20 ezer katonát vontak össze. A fegyvereket a táborokban őrzött helyen, konténerekbe zárták, és többek között ezt kellett nekünk felügyelni. Emellett a rend fenntartása érdekében folyamatos kapcsolatot tartottunk a helyi vezetőkkel, szervezetekkel és a rendőrséggel.

Te melyik területen dolgoztál?

Én Sindhuliban a kettes számú maoista tábort vezettem, ez az ország fővárosától, Katmandutól 280 kilométerre, délkeletre volt. A táborban 2400-2600 maoista harcos élt, felügyeletüket négy ENSZ-katona, egy tolmács és az indiai hadsereg részéről négy nyugdíjas katona látta el, akik egyébként gurkák voltak. A gurkák legendásan híres harcosok, nagyon vakmerőek, az élet szentségét nem igazán tisztelik. Az angol hadseregben a világ minden részén még napjainkban is szolgálnak. A fegyveres konténereket váltásban mindig két katona őrizte, egy ENSZ- és egy maoista vagy gurka katona került beosztásra. Ezen kívül folyamatosan figyeltük a táborban élők mozgását és tevékenységét, és ha bármi probléma volt, jeleztük a szemben álló felek által létrehozott felügyelő bizottságnak, valamint a kisebb összetűzéseket a helyi rendőrséggel közösen vizsgáltuk ki.

A táborban élők napi életét kik szervezték és irányították?

A maoista táborok életét a csapatok vezetői, az ő megfogalmazásuk szerinti „hadosztály parancsnokok" szervezték. Többek között az ő feladatuk volt a táborban élők ellátásának a megszervezése is. Ehhez konkrét anyagi forrásokkal rendelkeztek. A tábor vezetése kormányzati forrásból minden ott élő után napi 69 rúpiát kapott és ebből kellett az itt élők ellátását megoldaniuk. A táborban lakók ezen kívül havi háromezer rúpiát kaptak, aminek az elköltésével az egyének szabadon rendelkeztek. Az országban a jól fizetett hivatalnok bére 6-8000 ezer rúpia, tehát ez az összeg „kiemelkedő" fizetés volt a táborban élők számára. A maoista táborban lévők az egyszerű emberek közül, a legalacsonyabb kasztból kerületek ki. A fegyverzetük is nagyon elavult volt: szerintem az indiai hadsereg leselejtezett fegyvereit vették át. Ezek a fegyverek sok esetben veszélyesebbek voltak a használójára, mint az ellenségre. Komolyabb fegyverekkel egyáltalán nem rendelkeztek, a leghatásosabb fegyverük a géppisztoly volt. A számításaink szerint 4-5 emberre jutott egy fegyver, amit az ellenségtől harc közben zsákmányoltak, azt meg is tartották. Ettől függetlenül nekem, mint katonának nagyon tanulságos volt látni azt, hogy még így is milyen hatékony ellenállást tudtak kifejteni a korszerűen felfegyverzett, jól kiképzett királyi csapatok ellen. Ez abból adódhatott, hogy délen az indiai és nepáli határ térségében mintegy 40-50 kilométeres sávban vad dzsungel húzódik meg, amit nagyon sok bővizű folyó szel át. Reggel ha valaki átkelt a folyón, délután ugyanezt már nem tehette meg, mert a folyam szeszélyessége miatt változott a gázló helye, szélessége és mélysége. Ehhez párosult a szinte áthatolhatatlan dzsungel a maga számtalan veszélyével. A maoisták a hely ismeretében ezért voltak képesek nagyon sokáig ellenállni a királyi csapatoknak, akik még jelentős technikai fölényük ellenére is képtelenek voltak megtörni a felkelők ellenállását.

A ti ellátásotokat ki és hogyan biztosította?

A dolog végtelen egyszerűen alakult, mert szinte önellátók voltunk. Ez azt jelentette, hogy a fizetésünk mellett kaptunk egy összeget, amiből fedezni tudtuk a szállásunkat, közlekedésünket, étkezésünket és minden egyéb mást. A táborban váltásos alapon egy-két hetet tartózkodtunk. Itt önkéntes alapon főzött valaki ránk, ami az jelentette, hogy amikor az indiai gurka volt a soros, napi háromszor ettünk rizst. A változatosság csak abban állt, hogy különböző növényekből valamilyen szószt csinált és ezzel öntötte le a rizst, ehhez minden esetben csirkehúst tálaltak. Az már a gasztronómia csúcsát jelentette, ha át tudtunk menni a folyón, mert ott a közeli falvakban hozzájuthattunk halhoz vagy nagy ritkán disznóhúshoz is. Az viszont tény, hogy nagyon sok finom mandarint és banánt ehettünk. A tábori elhelyezés is nagyon primitív szintről indult, amihez a monszun kegyetlen öt hónapja is hozzájárult. A misszió végére azért már fél-európai viszonyok alakultak ki, mert felállításra kerültek a lakókonténerek és kialakítottunk egyéb kiszolgáló helyiségeket. Biztosított volt viszont az, hogy hetente kaptunk ellátást a központi bázisról, ezt a táborba MI-17-es helikopterekkel szállították ki. A helikopter leszállása valódi ünnep volt a falu, főleg a gyerekek számára. Amikor nem a táborban teljesítettem szolgálatot, akkor a fővárosban éltem és a társaimmal itt béreltünk egy lakást. Egyébként ezeken a napokon a királyi hadsereg laktanyáit ellenőriztük. Ez egy kissé kellemesebb feladat volt, mert ezekben az objektumokban kevésbé veszélyes helyzetekkel találkoztunk.

Miért volt az alapellátásotok időjárás-függő?

Nepál nagyon elmaradott ország. Ipara nincs, csak mezőgazdasága, úthálózata kiépítetlen, egyetlen autópályának mondott fő közlekedési útja van, ami kelet-nyugat irányba köti össze az országot, ezzel egy átjárót biztosít Indiának egyik államából a másikba. Ez okozta azt, hogy a korszerű terepjáróinkkal csak akkor tudtunk közlekedni, ha azt a terepviszonyok megengedték, de az esős évszak is erősen behatárolta a mozgásunkat. Egyébként nem csak ebben uralkodtak nagyon kezdetleges a viszonyok. Az ország közigazgatását csak a nagyvárosokig építették ki, a kistelepülések irányítás szempontjából teljesen magukra hagyva működnek. Jellemzően megosztott a rendőrség is. Akadnak rendőrök, akik fegyver nélkül, megalázottan alacsony fizetéssel, hatalom nélkül próbálnak rendet teremteni az utcákon, de pont az alacsony fizetésük miatt nagyon korruptak. Létezik egy másik rendőrség, ami félkatonai szervezettségű és fegyverrel teljesítenek szolgálatot. Õk már többet tudnak tenni a nagyon rossz közállapotok ellen, csak sajnos kevesen vannak, az országban ugyanis 29 millióan élnek egy viszonylag kis területen. Az ország területileg Magyarországnál másfélszer nagyobb, de északon ott vannak a himalájai nyolcezer méter magas vonulatai. A világ tíz legmagasabb hegyéből hét itt található meg, a déli országrészben pedig ott állnak az igazi dzsungelek. Ami marad, az Katmandu völgye, valamint a déli fennsík, ahol megtudják termelni az ország rizs-szükségletét, és itt találhatók a népes városok és a települések. Érdekes viszont az, hogy a külföldi turisták által látogatott északi helyeken, mind a közbiztonság, mind a szállodai, vagy egyéb turisztikai ellátás viszonylag elfogadható.

A „civil" megbízatásotokat milyen sikerrel teljesítettétek?

A jelenleg kialakult helyzethez elég nehéz út vezetett el. A harmadik kísérletre sikerült a választásokat megrendezni és azt követően alakult ki a mostani, demokratikusnak mondott államszervezet. A fegyverszüneti megállapodásokat követően a hatalmat 24 politikai párt próbálta megszerezni. A szavazásokat megelőző időszakban az ország egész területén meglehetősen durva kampány folyt. Volt település, ahol találtunk olyan embereket, akik elmondták, hogy tegnap a maoisták verték meg őket, ma pedig a királypártiak. Végül 2008. április 10-én megválasztották az alkotmányos nemzetgyűlést, és a maoisták alakíthattak koalíciós kormányt. Az utolsó király többek között ekkor mondott le a trónjáról hivatalosan. A maoisták győzelme viszont nem tartott sokáig, mert képtelenek voltak megoldani a köreikben dúló hatalmi harcokat és nem tudták a társadalomba visszaintegrálni a táborokba szorult katonáikat. A választásokat követő egy év után az ellenzék több pártja összefogott, megbuktatták a 37 százalékkal hatalomra került maoistákat, és nagykoalíciót alkotva átvették az országban a politikai vezetést.

Milyen további érdekességeket rejtett számodra ez a 20 hónap?

Természetesen ilyenek bőven akadtak, mert a magyar viszonyokhoz szokott ember számára Nepálban minden furcsa: a szegényes környezet, szemét, az infrastruktúra hiánya, a klíma, a hindu valláson alapuló kultúra. Katonai szempontból számunkra és az ENSZ békefenntartó katonák számára az is furcsa volt, hogy mi, a „civilek" voltunk a katonák vezetői. Végül az is példátlan volt, hogy 2008 júliusától, civilként én lettem a
misszió hadműveleti főnöke. A katonák nehezen tudták elfogadni ezt a helyzetet, ami sok súrlódással is járt, de végül belátták, hogy a közös feladat érdekében együtt kell működniük. Ami a mindennapokat illeti, egy európai nehezen értené meg például azt, hogy miért kell az életét az áramszünetekhez igazítania. A száraz évszakban még a fővárosban is napi 16 órai áramszünetet vezettek be, amit területi rotáció szerint működtettek: ekkor a város olyan volt mint egy sakktábla, világos-sötét. Szokatlan volt számunkra az is, ahogy a halottaikat nyilvánosan elégették. Az egyik tolmácsom szívinfarktusban hírtelen meghalt. A temetése a hindu központi templomban égetéssel történt meg. Nem kívánom kommentálni az európai szemnek szokatlan látványt és az egyéb dolgokat… A táborban a dzsungel közelsége miatt nyüzsögtek a veszélyes kígyók. Egyik este a román fiú találkozott egy kétméteres kígyóval, ezért megpróbáltunk védekezni ellenük. Körülárkoltuk a tábort és az orosz helikopterpilótáktól barterben kerozint szereztünk. Ezzel rendszeresen belocsoltuk a tábort körülvevő árok rendszert, ami nagyon hatásosnak tűnt, mert megszűntek a kígyókkal való kellemetlen találkozások. Ennek ellenére amikor az új tábor kiépítésekor elbontottunk egy farakást, tizenkét kígyót találtunk az ágak között. A legaranyosabb talán az volt, hogy élt a táborban egy kabalanyulunk. A kis fehér állat tabu volt, és meglehet, hogy a nagy csirkeevészet mellett kellemes felüdülést jelentett volna egy jó kis nyúlpecsenye, de a nyuszi számunkra szent állat lett, mint az indiaiaknak a szarvasmarha. Egy nap a táborban szolgálatot teljesítők teljesen kreatív módon a fehér nyuszit átfestették kékre, és rápingálták az ENSZ jelét is. A nyúl ezt követően hálásan teljesítette békefenntartói kötelezettségét, majd a táborlakók nagy meglepetésére szerzett magának egy nyuszitársat és utódokkal járult hozzá a béke missziós feladatokhoz. Mint a világon mindenhol, Nepálban is élnek magyarok, többek között egy doktornő ment az országban férjhez, aki igazán jól érzi ott magát. De számomra is óriási élmény volt megismerni az ottani sajátos kultúrát és életvitelt.