Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar-szerb katonai együttműködés Cipruson

Szöveg: Badó Ádám főhadnagy |  2011. június 17. 12:57

A Magyar Honvédség ENSZ Ciprusi Békefenntartó Missziójában 2010 szeptembere óta teljesítenek szolgálatot szerb katonák. A közös együttműködés keretében az 1. Lövész szakasznál hat szerb katona csatlakozott a most már többnemzetiségű – és így az UNFICYP legalacsonyabb szintjén egyedülálló – magyar szakaszhoz. A két nemzet katonái folyamatosan jó teljesítménnyel hajtják végre a feladatokat.

Az elmúlt hónapban szerb delegáció látogatott el Athienou-ba Vidoje Zivkovic vezérőrnagy, a szerb szárazföldi erők parancsnokhelyettese vezetésével. A delegáció tagjai megismerkedtek a szakasz felépítésével, feladatrendszerével, a végrehajtott közös feladatokkal, valamint a szakasz előtt álló jövőbeni feladatokkal is. Sor került a tábor bemutatására, aminek keretében képet kaphattak a szerb katonák életkörülményeiről, elhelyezéséről.
Elmondható, hogy a szerb integráció számos előnyökkel járt, hisz katonáink így egy nemzetközi környezetben kell, hogy helyt álljanak, és sikeresen oldják meg feladataikat.
Nem elhanyagolható, hogy ez a magyar katonák számára jó lehetőséget teremt az angol nyelv folyamatos gyakorlására is.

A szerb delegáció és a szolgálatot teljesítő szerb katonák számára biztosított időben azonnali éles riasztás szakította meg a beszélgetést, ugyanis a Force Reserve szakasz számára riasztási parancs érkezett egy helyszínre vonuláshoz.

 
 

 
 Fotó: A szerző felvételei