Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Missziós kihívások egy logisztikus szemével

Szöveg: Tóth Róbert főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2022. november 4. 7:15

A Magyar Honvédség - 2015 és 2019 után - immár harmadik alkalommal, idén augusztustól négy hónapon át látja el vezető nemzetként a balti országok légtérrendészeti feladatait a litvániai Šiauliai repülőbázisról. Ezen misszió, azaz a Magyar Honvédség Balti Fegyveres Készenléti Alegység (MH BAP FLKA) során is fontos szerepet kapnak a logisztikai támogatását biztosító szakemberek. A területet érintő kihívásokról Szentesi Norbert őrnagy, a logisztikai részleg vezetője válaszolt a felmerülő kérdésekre.

20221102_mhbap_flka_misszios_kihivasok_logisztikus_01

Mikor kezdődött és milyen elemekből áll a baltikumi misszióval kapcsolatos logisztikai tervezés?

A tervezés a 2021-es kecskeméti repülőnapot követően kezdődött el, először „fejben”, majd konkrét tervek formájában, mégpedig a logisztikai részleg összeállításával és a kitelepülés elgondolásával. Miután 2019 után újra kijelöltek, mint az MH BAP FLKA Block 60 leendő logisztikai részlegvezetője, a személyi állomány összeállításával szerencsére már könnyű dolgom volt, mert aki 2019-ben része volt a részlegemnek, azok szinte önként jelentkeztek, így ezzel nem volt sok teendőm. Megjegyezném, hogy ugyan az MH BAP FLKA Blokk 60 teljes személyi állománya az előző kettőhöz képest csökkent, a logisztikai részlegé, a korábbi missziók tapasztalatai alapján mégis növekedett egy fővel, így a részleg 10 szakemberrel látja el a logisztikai feladatokat.

Visszatérve az eredeti kérdéshez, a kitelepülés legkritikusabb eleme a megfelelő szállás „megszerzése” volt, mivel a térségben a NATO erők jelenléte az évek során folyamatosan nőtt, így a lehetőségek száma csökkent. Tudtuk, hogy az elmúlt missziók során is használt Hotel Šiauliai-t az általunk később váltott spanyol kontingens foglalja éppen, ezért olyan átmeneti szállást kellett keresnünk, ahol a teljes állományt együtt tudjuk tartani. Mivel a városban ekkora befogadó képességű szállodát már nem találtunk, így kénytelenek voltunk a városon kívül is érdeklődni, olyan hely iránt, ahol az átmeneti időszakra ez az elvárás megvalósul. Ilyen lehetőséget csak a mintegy 80 km-re lévő Panevezys városban találtunk. Az átadás-átvételi ceremónia és a spanyol kontingens hazatelepülése után azonban be tudtunk költözni a már említett Hotel Šiauliai-ba , ahol jelenleg is lakunk.

A tervezés része volt még a személyi állomány, illetve a felszerelés kijuttatásának megszervezése, ahol nagy segítségünkre voltak más katonai szervezetek, akikkel napi szinten tartottuk a kapcsolatot. 

Meg kellett továbbá szervezni az úgynevezett „földi lépcső” (11 fő és 5 technikai eszköz) hosszú pihenőjének helyét is, amiben a varsói védelmi attasé volt segítségünkre. Konkrét időrendet készítettünk az állomány, a repülőgépek és a felszerelések fogadására, ami tartalmazta a fogadó nemzet által nyújtott segítséget is.

Azt kell mondanom, hogy ha nem is percről percre, de óráról órára megszerveztünk mindent és szerencsére minden a tervek szerint működött.

20221102_mhbap_flka_misszios_kihivasok_logisztikus_09

Hogy történik egy ilyen kitelepülés, milyen fázisai vannak és ennek során mi az, ami kiemelt figyelmet igényel?

A kitelepülés maga 2022. július 26-án kezdődött a már említett „földi lépcső” indulásával, majd július 28-án folytatódott az általunk „első lépcsőnek” nevezett állomány kitelepülésével, akik a Magyar Honvédség egyik A319 repülőgépével érkeztek a Šiauliai repülőbázisra. Aznap érkeztek a felszerelést szállító kamionok is, majd másnap a Gripen vadászgépek és végül augusztus 3-án a „második lépcső” kiérkezésével vált teljessé a kontingens létszáma.

Fontos kiemelni, hogy a feladatokhoz kapcsolódó szoros időrend miatt szinte percre pontosan kellett mindenhova érkeznünk, gondolok itt a bérelt autók átvételétől, a konténerek lerakodásán át, a kiérkező állomány fogadásának, szállításának és élelmezési ellátásának megszervezéséig mindenre, ami a kiérkező állomány, valamint a technikai eszközök kiszolgálásához elengedhetetlen. Ráadásul mindent úgy kellett megoldani, hogy az említett átmeneti szállás 80 kilométerre volt a Šiauliai repülőbázistól, ami meglehetősen nagy kihívást jelentett.

A balti légtérrendészeti misszióban a NATO országok rendszerint négyhónapos ciklusokban vesznek részt, rotációs alapon. Hogy történik az átadás-átvétel egy misszió elején és végén, és mi az, ami esetlegesen nehézséget, kihívást jelent?

A váltások és átadás-átvételek mindig a kiemelt feladatok közé tartoznak. Tulajdonképpen itt szerzi meg az ember az első pozitív és természetesen negatív impulzusokat, itt találkozunk ténylegesen először azzal, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen, még akár a második alkalommal is. Az, hogy hogyan vesszük át a feladatot, a készültségi zónán belüli létesítményeket, illetve azokat a dolgokat, amiket az átadó nemzet hagy ránk, az tőlünk független. Ezek eddig sajnos mindig rossz élmények voltak, mert a távozókat nem igazán érdekli ez a folyamat, sietnek és minél előbb települnének haza, ami persze érthető. Itt nem nagy dolgokra kell gondolni, inkább, sok időrabló és bosszantó apróságra, mint az irodák tisztasága, az autók állapota stb.

Ezek azok a dolgok, amikre mi, a korábbi két misszióhoz hasonlóan, kiemelten figyelünk majd a decemberi átadásnál, hiszen ilyen kis dolgokon is múlhat a Magyar Honvédség és Magyarország megítélése. Ez nagyon fontos, mert 2015 és 2019 után idén is barátként fogadtak minket litván partnereink mindenhol, köztük a bázison, a szállodában, a catering szolgáltatónál és az autókölcsönzőben is, azon oknál fogva, hogy precíz, megbízható partnernek tartanak bennünket.

20221102_mhbap_flka_misszios_kihivasok_logisztikus_05

Milyen logisztikai feladataik voltak a misszió mindennapjai során?

Ebben a nemzetközi környezetben, bár vannak konstans dolgok, minden nap más- és más kihívás elé állít minket. Napi szinten koordináljuk az üzemanyag ellátást, a szállítási feladatokat, élelmezési ellátást, és mi kommunikálunk az esetleges szállodához kapcsolódó ügyekben és természetesen a litván fogadó nemzettel is, akivel szintén nagyon jó a kapcsolatunk.

Fontos logisztikai feladat a váltások megszervezése is. A misszió alatt két „kis” és egy „nagy” váltásunk volt, ahol előbbinél 20-25 főt, míg utóbbinál 60 főt váltottunk. Ebből jól látszik, hogy mindösszesen 14 fő az, aki a teljes négy hónapot végig szolgálja, ebből 10 fő a logisztikai részleg állományába tartozik. A váltások megszervezését egyszemélyben én tartom kézben, ahogy a kitelepülést és a hazatelepülést is. Rajtam keresztül zajlik az emberek és anyagok mozgatása, és a folyamatok összehangolása is az én hatásköröm. Próbálom elérni mindig az optimális, költséghatékonyabb szállítási módot földön és levegőben egyaránt, valamint a szállodai férőhelyek optimális kihasználtságát, mindezt a saját erőforrásaink határainak feszegetésével. 

Milyen szakemberek tevékenykednek a logisztikai részlegben?

Igazából mindenkinek univerzálisnak kell lennie, mindenki a feladat eléréséért dolgozik és ha kell autót vezet, ha kell ételt szállít, ha kell anyagot ad ki, ha kell beszerez és folytathatnám. Persze vannak szakfeladatok, amik nem átruházhatók, ilyen például az üzemanyag laborálási feladat, a vontatási és az üzemanyag töltési feladat. Ezek a feladatok speciális felkészülést és igen nagy figyelmet, tapasztalatot igényelnek. A laboráns altiszt és a szállító szakasz szakaszparancsnok már a harmadik alkalommal vesz részt teljes, négyhónapos időtartamban a BAP feladatban, aminek én személy szerint örülök, mert nagy tapasztalatuk van a misszióval. Ugyanez elmondható a beosztott zászlósokról is, akiknek ez már a második teljes idős részvételük a Baltikumi feladatban.

Melyik az a szakfeladat, ami igazi kuriózum és különösen érdekes lehet egy kívülálló számára?

Egy kívülálló számára minden érdekes lehet. Alapvetően az az elvem, hogy egy logisztikus akkor dolgozik jól, ha szinte észre sem veszik a jelenlétét, mert akkor minden a helyén van és nem kell a nekünk aprónak tűnő, de az egyéneknek igen is fontos dolgokkal, napi szinten foglalkoznunk és a technikai eszközök üzemképesek. Ahogy az egyetemi professzorom is fogalmazott: „szürke eminenciásként vagyunk jelen mindenhol”.

Azonban egy kívülálló számára igazi kuriózumot jelenthet az üzemanyag laborunk jelenléte, amire eddig minden nemzet kíváncsi volt, hiszen nem mindennapi az, hogy valaki egy teljesen felszerelt üzemanyag vizsgáló konténerrel jelenik meg a Baltikumban. Ez az első alkalom, hogy rendelkezünk vele. Itt napi szinten folyik a repülőgép üzemanyag minőségének ellenőrzése, ahol azt vizsgáljuk, minden tekintetben megfelel-e a szigorú ISO és NATO szabványoknak. Szerencsére eddig minden rendben volt, köszönhetően a megbízható beszállítóknak és a fogadó nemzet által üzemeltetett „mixernek”, ami a szükséges kenő és jegesedésgátló anyagokat adja az üzemanyaghoz a megfelelő mennyiségben, ezeknek ugyanis igen komoly jelentősége van a repülések és repülőgépek üzemeltetése szempontjából.

20221102_mhbap_flka_misszios_kihivasok_logisztikus_02

Milyen sajátosságai vannak a nemzetközi környezetben való munkavégzésnek és mik a személyes tapasztalatai?

A NATO szövetségeseinkkel idegen nyelven, konkrétan angolul folytatott kommunikáció, valamint az interkulturális különbségek valamilyen értelemben sajátossá teszik a külföldi szolgálatot. Ezenkívül, ami minden más misszió sajátossága is, hogy távol vagyunk a családtól. A személyes jelenlétet nem tudja pótolni egy Messenger vagy Skype hívás. Meg kell küzdeni napi szinten a gondolattal, hogy nem tudunk az otthoniaknak segíteni a napi nehézségek leküzdésében és ez a tudat nem szabad, hogy hatással legyen az itteni munkánkra.

Hogyan tudná összefoglalni az idei baltikumi légtérrendészeti missziót logisztikai aspektusból?

Ahogy már említettem ez a második BAP misszióm 2019 után, és bár elemeiben hasonlít az előzőhöz, mégis teljesen más. Más a megváltozott biztonsági környezet miatt, hiszen mindenki tudja mi zajlik a szomszédunkban. Szerencsére az empátián kívül itt mást nem tapasztalunk és a helyiek ugyanolyan barátságosak és segítőkészek, mint korábban.

Más az időközben megváltozott gazdasági környezet is, ami az árakban mutatkozik meg, hiszen itt mindent euróban kell fizetnünk a szállástól az autók bérleti díján és az üzemanyagon át az élelemiszerig, aminek jelentős kihatása van a BAP költségvetésére, éppen ezért igyekszünk mindent költséghatékonyan végrehajtani.

És természetesen más az időjárás, mások az emberek, más nemzetek vannak jelen, más a mentalitás, ami azonban nem változott az az, hogy a legjobb tudásunkat adjuk a feladat sikeréért, a pozitív hazai és nemzetközi megítélésünk megőrzéséért, és ahhoz, hogy az utódok számára megfelelő alapokat és bástyákat hagyjunk hátra.

Kapcsolódó cikkek
Baltic_Air_index

Magyar griffek a Baltikum égboltján

2022. szeptember 22. 7:50

BAPmeteo1

Légtérvédelem, más éghajlaton

2022. szeptember 26. 7:26

litván_látogatók (1)

Diplomáciai vizit

2022. október 7. 12:07

bapny

Látogatás Litvániában

2022. október 23. 9:42