Szalay-Bobrovniczky Kristóf
2022. május 24. 21:15Életpálya:
Szalay-Bobrovniczky Kristóf pályafutását az egyik Big4 tanácsadó cégnél kezdte, majd éveken át dolgozott egy francia kereskedelmi banknál. A 2000-es évek elején, a hazai telekommunikációs piac liberalizációjának időszakában évekig a telekommunikációs-internet szektorban töltött be marketing, értékesítési és ügyvezető, illetve vezérigazgatói pozíciókat. A média területén is szerzett tapasztalatokat egy politikai hetilap kiadójaként és főszerkesztőjeként.
Befektetőként magántőke-befektetésekkel foglalkozott, közép-európai ingatlan- és vállalati szegmens befektetési és alapkezelő cégeinek igazgatóságában töltött be pozíciókat. 2011-től Magyarország legnagyobb és legrégebbi konzervatív kutatóintézetének elnökhelyettese. Ebben a szerepben egymást követő kormányok számára adott tanácsokat különféle (szak)politikai kérdésekben. Honvédelmi miniszteri kinevezéséig vasúti és repülőgépipari vállalatokba, valamint szórakoztatóipari cégekbe fektetett be.
Szalay-Bobrovniczky Kristófot 2016-ban nevezték ki Magyarország londoni nagykövetének, ezt a szolgálatot 2020-ig látta el. 2022 májusában nevezték ki az 5. Orbán-kormány honvédelmi miniszterének.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf tartalékos őrnagyként éveken át különféle beosztásokban szolgált a Magyar Honvédség alakulatainál.
2014-ben a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnökévé választották, majd londoni nagyköveti kinevezése után a szövetség társadalmi elnöke lett. Szolgálataiért 2016-ban a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozata kitüntetésben részesült.
Angol, német, valamint francia nyelven beszél.
Egyetemi agrármérnöki diplomával rendelkezik, posztgraduális üzleti tanulmányait Párizsban végezte.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf három gyermek édesapja, hobbijai közé tartozik a lovaglás, a tenisz és a vitorlázás.
Magyarország fontos szereplő a NATO keleti szárnyán
2023. július 21. 21:25
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a NATO új védelmi berendezkedése megkerülhetetlenül fontos szereplővé teszi Magyarországot a keleti szárny megerősítése tekintetében, részben földrajzi elhelyezkedése, részben haderőfejlesztésének mérete és sebessége okán.
Hazánk kamikaze drónokkal fejleszti haderejét
2023. július 21. 15:51
Magyarország kamikaze drónoknak is nevezett cirkáló lőszerekkel fejleszti haderejét – jelentette be július 21-én, pénteken Tusnádfürdőn Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Lövész és tűzszerész
2023. július 17. 8:33
Több mint háromszáz altiszt tett esküt július 15-én szombaton, Budapesten a Hősök terén. A magasztos eseményen mások mellett részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is, aki az avatást követően két altiszttel is elbeszélgetett.
„Magyarország nem sodródhat bele a háborúba!”
2023. július 16. 9:12
Magyarország és a NATO sem sodródhat bele az ukrajnai háborúba - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, július 16-án.
„A hazám védelmezője vagyok, honvéd altiszt!”
2023. július 15. 15:57
„Aki esküt tesz, az önmagát teszi fogadalma mögé fedezetül. Csak akkor esküdjön meg az ember valamire, ha hajlandó az életét is adni érte” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter július 15-én, szombaton, a budapesti Hősök terén, ahol több mint háromszáz altisztjelölt tett esküt ünnepélyes keretek között. A többezres nézősereg előtt zajlott altisztavatáson dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is köszöntötte a honvédeket.
Gripenek is köszöntik a Magyar Honvédség leendő altisztjeit
2023. július 14. 11:41
Minden évben július közepén tanúi lehetünk annak, hogy Budapest egyik legikonikusabb helyszínen, a Hősök terén az altisztavatás ünnepélyes keretei között több 100 fiatal teszi le altiszti esküjét a haza védelme érdekében. Ők már készen állnak arra, hogy akár életük árán is megvédjék a hazát.
Magyarország elismert és megbecsült tagja a NATO-nak!
2023. július 12. 15:52
„A kétnapos vilniusi NATO-csúcson kidolgoztuk a NATO új védelmi berendezkedését, amelyben Magyarország fontos és megkerülhetetlen szereplő” – írta közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, július 12-én.
Elkötelezett tagjai vagyunk a NATO-nak!
2023. július 10. 13:10
Jó bizonyíték erre a Székesfehérváron, a NATO keretein belül működő Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C), amely 11 ország katonáit fogja össze és a NATO keleti szárnya kapcsán kiemelkedő szerepet tölt be.
Szülinapi kívánság: teljesítve!
2023. július 9. 10:01
Szalay-Bobrovniczky Kristóf is felköszöntötte a 12 éves Felföldi Kristófot születésnapján. Magyarország honvédelmi minisztere a Budai Várban fogadta a katonák iránt lelkesen érdeklődő fiatalt.
Háborús időkben is biztosítva van az ország védelméhez szükséges forrás
2023. július 8. 13:10
Háborús időkben is biztosítva van az ország védelméhez szükséges forrás, ami a szomszédban zajló harcok miatt rendkívüli kiadásokat jelent – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter július 8-án, szombaton a közösségi oldalán.