Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 140. oldal

Cikkek
1595925979

Nemzetközi CIMIC-tanfolyam Afganisztánba készülőknek

2011. október 17. 15:49

A Magyar Honvédség először rendezett NATO ISAF PRT CIMIC-tanfolyamot október 10-14. között Budapesten. Az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ által szervezett kurzus hét nemzet, valamint külföldi és hazai oktatók, illetve hallgatók közreműködésével jött létre.

1595925975

Pakisztánban ismét lecsaptak a drónok – eddig 300 bevetés

2011. október 17. 11:01

Távirányított repülőgépek megöltek Pakisztánban három egyiptomit, akiről a titkosszolgálat október 16-án, vasárnap azt közölte, hogy egy Afganisztánban harcoló csoport tagjai voltak.

1595925975

Háttérharcosok

2011. október 17. 9:45

Afganisztán fővárosa, Kabul nagyon fontos szerepet tölt be az ISAF életében: itt található a főhadiszállás, az egész hadszíntér irányítását végző műveleti (agy)központ (az Integrated Joint Command), és itt működik Afganisztán legfontosabb nemzetközi repülőtere is. A városban és környékén több ISAF- és amerikai, illetve afgán tábor, bázis, gyakorlótér is van. A város keleti szélén található a Camp Warehouse: itt dolgozik a német vezetésű GAFTAG is, mely az afgán haderő megfelelő logisztikai ellátásának fejlesztésében vállal mentori feladatokat.

1595925964

Kormányzati Karrier Expo: a HM és a honvédség is bemutatkozott

2011. október 15. 17:09

A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség is képviseltette magát a másodízben megrendezett Kormányzati Karrier Expón Budapesten október 15-én, ahol a közszolgálatban nyitva álló lehetőségekről tájékozódhattak a pályakezdők és a pályaválasztás előtt állók.

1595925958

Sérült mentése, robbantásra reagálás – kiképzések Hódmezővásárhelyen

2011. október 15. 6:02

Folyamatosak a kiképzések az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. A hódmezővásárhelyi 62. lövészzászlóalj alegységei októberben sikeresen hajtották végre feladataikat, legutóbb a századok közel egy időben töltötték meg a sándorfalvi gyakorlóteret.

1595925945

Magyarország elismert, sikeres NATO-tag

2011. október 13. 17:57

Magyarország a NATO megbecsült és elismert tagja, amit az is bizonyít, hogy az Egyesült Államok hamarosan az úgynevezett JTAC-képesség átadásával is támogatja majd a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalását – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter október 13-án, csütörtökön Szombathelyen.

1595925942

Csúcstechnikával gazdagodik a Magyar Honvédség

2011. október 13. 14:24

A Magyar Honvédség előretolt repülésirányító képessége (JTAC) hamarosan tovább bővül. A közvetlen légi támogatást (CAS) lehetővé tevő eszköz-csomagnak köszönhetően az afganisztáni misszióban szolgáló magyar katonák biztonsága tovább nő. A többféle – lézeres, rádiós, GPS – műszerből álló csomag néhány hónapon belül a honvédség birtokába kerülhet, az Amerikai Hadsereg Központi Parancsnoksága ugyanis hozzájárult a Honvédelmi Minisztérium haditechnikai eszközökkel történő támogatásához. Erről Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete tájékoztatta Hende Csaba honvédelmi minisztert.

1595925940

Korszerűsítették a Bushmaster járműveket

2011. október 13. 9:52

Jason Clare, az ausztrál védelmi beszerzésekért felelős miniszter a napokban jelentette be, hogy Afganisztánban befejeződött a Bushmaster járművek rögtönzött robbanószerkezetek elleni védelmének fejlesztése. A munkálatok 2011 augusztusában fejeződtek be, melynek során új üléseket és padlózatot építettek be. Ezek a fejlesztések fokozott védelmet biztosítanak a járműben utazó parancsnok, harcjármű vezető és a katonák számára.

1595925935

Afganisztán: nagyhatalmak hadseregeinek mocsara

2011. október 12. 20:06

David Loyn, az Afganisztánban dolgozó riporter a külföldi erők katonai vereségének okait szemléltette Thomas Tulenko 1980-as tanulmánya alapján a History Today hasábjain megjelent cikkében. Loyn szerint Tulenko egy fontos tényezőt nem vett figyelembe: az iszlám fundamentalizmust.

1595925922

Ausztrália leállította a Chinookok repüléseit

2011. október 11. 19:58

Az ausztrál védelmi minisztérium a napokban leállította a CH-47D Chinook típusú szállítóhelikopterek repüléseit – írja a Defence Aerospace. A tiltást a repülésvezérlő rendszer, az AFCS (Advanced Flight Control System) rendellenes működése miatt rendelték el. Arról azonban, hogy a kivizsgálások milyen mélységűek lesznek, egyelőre nem közöltek információt.