Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bojtos Tibor törzszászlós - 2. oldal

Cikkek
1595971823

Májusi feladatzápor

2014. május 10. 21:22

A májusi eső aranyat ér − tartja a közmondás, hiszen tavasszal, nyár elején a természetnek is szüksége van új erőre, feltöltődésre. Nincs ez másképp az idén tízéves MH Béketámogató Kiképző Központban sem.

1595970320

Afrikába készülnek

2014. április 13. 8:25

Az idén tízéves fennállását ünneplő MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK), március utolsó napján kezdte meg kéthetes felkészülését az Európai Unió mali kiképzőmissziójának (EUTM Mali) váltóállománya.

1595963470

Békeműveleti alapok a honvéd tisztjelölteknek

2013. november 27. 12:24

Az MH Ludovika Zászlóalj Kvasz András Százada, valamint az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi- és Honvédtisztképző Kar Katonai Logisztikai Intézet harmadéves, katonai gazdálkodási szakos honvéd tisztjelöltjei békeműveleti alapfelkészítésen vettek részt Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban.

1595961337

Véget ért a tanfolyam, oklevelet kaptak

2013. október 12. 11:28

Véget a 26. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK). A három hetes kurzus október 11-én, pénteken oklevélátadó ünnepséggel zárult.

1595960189

Felkészülés a 26. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyamra

2013. szeptember 20. 18:58

Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban szeptember 16-20. között rendezték meg a 26. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam nemzetközi oktatói csoportjának felkészítését.

1595957457

Nyári feladatözön a Kiképző Központban

2013. július 24. 11:09

Finiséhez érkezett a Sínai-félszigeten állomásozó Multinacionális Erők és Megfigyelők (MFO) békefenntartó misszióban részt vevő magyar kontingens 37. váltásának felkészítése az MH Béketámogató Kiképző Központban.

1595953276

Kiképzők lőgyakorlata a tatárszentgyörgyi lőtéren

2013. április 29. 16:24

Az első fél évben esedékes lőgyakorlatát a napokban a tatárszentgyörgyi lőtéren tartotta a szolnoki székhelyű MH Béketámogató Kiképző Központ.

1595953031

Győzni vagy győztesnek lenni

2013. április 25. 19:29

Április 18-án, csütörtökön reggel – huszonnyolc másik csapat tagjaihoz hasonlóan – a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központ versenyzői is izgalommal telve álltak rajthoz a Magyar Honvédség mezei futóbajnokságán.

1595952963

Újból francia nyelvtanfolyam

2013. április 22. 12:35

Másfél év után újra francia alapfokú nyelvtanfolyam indult Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központ bázisán.

1595952372

Számadás és új feladatok

2013. április 14. 22:59

„Elmondható, hogy a 2012-es évben a katonai szervezet a Magyar Honvédség összes külföldi missziójának felkészítésében érintve volt valamilyen formában” − mondta Peszeki Tamás alezredes, a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ megbízott parancsnoka az alakulat értékelő és feladatszabó értekezletén.