elismerés - 228. oldal
„Volt, amikor csak hallgattam a csendet”
2010. szeptember 7. 10:25
Ha az ember nem tudná, hogy tábori lelkész, könnyen azt hinné, hogy valamelyik „elit alakulat” vezető beosztású főtisztje. E tévhitet könnyen erősítheti az is, hogy Takács Tamás alezredes egyenruháján megtalálható az ejtőernyős jelvény. Emellett pedig még az improvizált robbanószerkezetek elleni védekezésről szóló tanfolyamot is elvégezte. Vele beszélgettünk.
Elhunyt az Afganisztánban életveszélyesen megsérült katonánk
2010. szeptember 7. 9:22
Kolozsvári György zászlóst az afganisztáni orvtámadás legsúlyosabb sérültjét a világszínvonalú orvosi ellátás sem menthette meg. A Mazar-e Sharif-i katonai kórházból augusztus 25-én került a folyamatosan öntudatlan állapotban lévő sérült a Honvédkórházba, ahol az intenzív ápolás ellenére is romlottak életfunkciói.
A hazának szüksége van rátok!
2010. szeptember 6. 22:33
Családtagjaik és hozzátartozóik jelenlétében köszöntötték a Koszovóból visszatért MH KFOR Kontingens második váltásának katonáit Szolnokon. Az MH Ittebei Kiss József hadnagy Helikopterbázison, szeptember 6-án megtartott eseményen részt vett és beszédet mondott dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Harcra kész a Hamász!
2010. szeptember 3. 10:32
A Hamász szélsőséges iszlamista palesztin szervezet átfogó harcot hirdetett Izrael, illetve az izraeli-palesztin megbékélés ellen, egy időben azzal, hogy Washingtonban közvetlen tárgyalások kezdődtek Izrael és a palesztinok között.
Tinédzserkorú zászlóalj
2010. szeptember 2. 9:27
Ünnepi sorakozó, egész napos sportrendezvények és esti koktélparti: szeptember 1-jén ünnepelte megalakulásának tizenhetedik évfordulóját az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj. A katonai szervezet jogelődjét, az MH 88. Légmozgékonyságú Zászlóaljat 1993. szeptember 1-jén hozták létre.
Obama gratulált az Irakot megjárt katonáknak
2010. szeptember 1. 9:37
„Gratulálok önöknek a jól elvégzett munkához! Az ország nagyra becsüli önöket” – jelentette ki kedden az Irakot megjárt amerikai katonáknak Barack Obama elnök a texasi Fort Blissben. „Még mindig sok az elvégzendő munka, hogy biztosítsuk magunknak Irak hatékony partnerségét” – jelentette ki ugyanakkor az elnök.
Életeket menthet a felkészítés
2010. szeptember 1. 8:56
Két hétig lengett az Iraki Köztársaság nemzeti lobogója az MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) főbejáratánál, jelezve azt a történelmi eseményt, hogy most először iraki hallgató csoport számára folyik felkészítés. 2010.08.26-án rövid kibocsátó ünnepség keretében befejeződött az a NATO tanfolyam, melyen a házi készítésű robbanóeszközök elleni tevékenység átfogó módszertanát oktatták iraki hallgatóknak.
Õ életével tett tanúbizonyságot!
2010. augusztus 31. 13:44
Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagy a MH 25. Klapka György Lövészdandár állományában szolgált szerződéses katonaként az afganisztáni küldetése előtt. Temetésén Sándor Zsolt ezredes dandárparancsnok búcsúzott a hősi halottól…
Együtt a honvédelemért
2010. augusztus 31. 7:50
A Honvédség és Társadalom Baráti Körök (HTBK) Országos Szövetsége, a nyíregyházi tagszervezet szervezésében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén, a társszervezetek képviselőinek részvételével rendezte meg éves országos találkozóját augusztus utolsó napjaiban.
Hősként élt, hősként veszítettük el
2010. augusztus 30. 19:34
Szülőfalujában, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alacskán helyezték örök nyugalomra hétfő délután az Afganisztánban augusztus 23-án hősi halált halt Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagyot. A temetésen Sándor Zsolt ezredes, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka emlékezett az elhunyt katonanőre.