Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2099. oldal

Cikkek
1595906453

Iszlamista harcosokat toborzott Spanyolországba

2010. augusztus 30. 5:17

A spanyol rendőrség őrizetbe vett egy marokkói férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állt iszlamista terrorcsoportokkal, és harcosokat toborzott számukra – közölte vasárnap a spanyol belügyminisztérium.

1595906453

Meghalt hét amerikai katona

2010. augusztus 30. 5:08

Hét amerikai katona vesztette életét a hét végén Afganisztán déli és keleti részén – közölte vasárnap a NATO. Két katona vasárnap halt meg Dél-Afganisztánban történt robbantások során, két másik pedig egy pokolgépes merényletben vesztette életét előző nap ugyanebben a térségben. Három amerikai katona harcokban esett el az ország keleti részén.

1595906450

Terrorsorozattól retteg Irak

2010. augusztus 29. 8:05

Az iraki kormány értesülései szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló csoportok támadások sorozatát tervezik szerte az országban. Núri al-Máliki miniszterelnök szerint az al-Kaida szunnita szövetségesei és a néhai Szaddám Huszein iraki elnök betiltott pártjának tagjai külföldi támogatással pokolgépes merényleteket és gyilkosságok sorozatát készülnek végrehajtani.

1595906450

Amerikai támaszpontokat támadtak meg a tálibok

2010. augusztus 29. 7:31

Tálib lázadók támadást indítottak két amerikai támaszpont ellen Afganisztán keleti részén szombat hajnalban, de visszaszorították őket a bázisokat körülölelő gabonatáblákra – közölte az afgán rendőrség. Az afgán biztonsági erők információi szerint a Chapman és a közelében fekvő Salerno támaszpontot érte egyidejűleg támadás.

1595906449

Vita Svédországban az afganisztáni jelenlétről

2010. augusztus 29. 7:30

A svéd baloldali ellenzék pénteken bejelentette, hogy már 2011-ben meg akarja kezdeni az ország csapatainak kivonását Afganisztánból, ha győz a szeptember 19-i parlamenti választásokon. “Ha megnyerjük a választásokat, megváltoztatjuk jelenlegi afganisztáni jelenlétünk stratégiáját” – ígérte a baloldali ellenzéki pártszövetség vezetője, a szociáldemokrata párt vezetője, Mona Sahlin.

1595906449

Tíz katona veszett oda a helikoptertragédiában

2010. augusztus 29. 7:19

Lezuhant a venezuelai hadsereg egyik helikoptere, a balesetben életét vesztette a Nemzeti Gárda tíz katonája, akik drogcsempészek elleni bevetésen voltak a kolumbiai határtól nem messze, közölte szombaton a hadsereg. Venezuela az egyik fő tranzitországa a Kolumbiából Európába és az Egyesült Államokba tartó kokainszállítmányoknak.

1595906447

Kémügy vethet árnyékot az orosz-lengyel viszonyra

2010. augusztus 28. 7:22

Egy héttel Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tervezett lengyelországi látogatása előtt kémügy fenyegeti a Moszkva és Varsó viszonyában az utóbbi időben bekövetkezett közeledést. A varsói államügyészség pénteken jelentette be, hogy vádat emeltek egy állítólagos orosz kém ellen.

1595906447

Obama köszönetet mondott az Irakban szolgált katonáknak

2010. augusztus 28. 7:19

Köszönetet mondott az Irakban eltöltött szolgálatért az amerikai katonáknak Barack Obama amerikai elnök. A szabadságát töltő elnök másfél perces köszönetnyilvánítását pénteken töltötte fel az internetre a Fehér Ház. Az Egyesült Államok hivatalosan augusztus 31-én fejezi be csapatainak harci küldetését a közel-keleti országban.

1595906447

Titkos CIA-pénzek az afgán kormánytagoknak?

2010. augusztus 28. 7:17

Az afganisztáni kormányzat számos tagját pénzeli titokban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) – írta pénteken a The Washington Post. Az amerikai napilap meg nem nevezett jelenlegi és volt washingtoni illetékesekre hivatkozva azt írja, hogy a titkos kifizetések sok esetben régóta működnek.

1595906446

Castro szerint Bin Laden fizetett amerikai ügynök

2010. augusztus 28. 7:16

Fidel Castro vezető kubai politikus szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet élén álló Oszama bin Laden igazából egy fizetett amerikai ügynök, aki mindig akkor robbantott, amikor George W. Bush volt amerikai elnök meg akarta ijeszteni a világot.