Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2121. oldal

Cikkek
1595905517

Bombával siklatták ki a vonatot

2010. augusztus 3. 6:48

Pokolgép segítségével siklattak ki egy vonatot hétfőn kurd terroristák a Törökország keleti részén fekvő Erzincan tartományban. A robbanás következtében nyolc kocsi kisiklott, de szerencsére senki sem sérült meg. A vonat utasokat és rakományt is szállított, az NTV tévécsatorna szerint a megrongálódott vagonokban katonai eszközök voltak.

1595905517

Izrael részt vesz az ENSZ-vizsgálatban

2010. augusztus 3. 6:46

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár bejelentette hétfőn, hogy nemzetközi vizsgálat indul a Gázába tartó segélyhajók ügyében, amelyeket Izrael májusban megtámadott, és ezzel kilenc ember halálát okozta. Jeruzsálemben közölték, hogy Izrael együttműködik a vizsgálattal, és maga is részt vesz benne.

1595905517

Egyetemisták szivárogtatták ki a katonai titkokat?

2010. augusztus 3. 6:44

Egy volt hacker azt állítja, hogy az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem két hallgatója közreműködott az Afganisztánnal kapcsolatos katonai dokumentumok kiszivárogtatásában – jelentette a CNN hírtelevízió. Az anyagok többek között a civil áldozatok valódi számáról számolnak be.

1595905516

A terror elleni harcról tárgyalt Sarkozy és Zardari

2010. augusztus 3. 6:43

A terrorizmus elleni harcról és atomipari együttműködésről tárgyalt Aszif Ali Zardari pakisztáni és Nicolas Sarkozy francia elnök hétfőn Párizsban. Zardari szűkszavúan nyilatkozott a megbeszélésről, s csak annyit mondott újságíróknak, hogy Franciaország “felelős partnernek érzi” Pakisztánt.

1595905512

Gyerekeket ölt egy afganisztáni merénylő

2010. augusztus 2. 12:25

Autóba rejtett pokolgépet robbantott fel egy öngyilkos merénylő hétfőn Afganisztán déli részén egy rendőrségi teherautó mellett, melyen Ahmadullah Nazak, Kandahár tartomány Dand körzetének rendőrparancsnoka is tartózkodott. A merényletben öt gyermek meghalt. A támadás egy piactér közelében történt.

1595905512

Rakétatámadások Izraelben és Jordániában

2010. augusztus 2. 12:18

Legalább öt, rövid hatótávolságú rakéta csapódott be hétfőn a dél-izraeli Eilat kikötőváros környékén, és a jordániai Akabában – közölték az izraeli és jordániai hatóságok. A rakétákat feltevések szerint az egyiptomi Sínai-félszigetről indították, ezt azonban később egy egyiptomi biztonsági illetékes cáfolta.

1595905508

Kész a terv Irán ellen?

2010. augusztus 2. 8:47

Készen áll az Egyesült Államok Irán elleni támadásának terve arra az esetre, ha Teherán nukleáris fegyverre tenne szert – hangoztatta vasárnap az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, ugyanakkor „rendkívüli aggodalmának” adott hangot egy ilyen offenzíva lehetséges következményei miatt.

1595905508

Lemondott a csecsen felkelővezér

2010. augusztus 2. 8:34

Lemondott Doku Umarov csecsen felkelővezér és Aszlambek Vadalovot jelölte utódjának az orosz központi kormány csecsenföldi fennhatósága ellen küzdő fegyveresek élére – jelentette a www.kavkazcenter.com című nem hivatalos iszlamista honlap.

1595905507

Robbanás egy Hamász-vezető házánál

2010. augusztus 2. 8:29

Huszonnégy palesztin megsebesült, miután robbanás történt hétfő hajnalban a Hamász radikális iszlamista szervezet egyik magas rangú vezetőjének gázai övezeti házában – közölte egy Hamász-tisztségviselő és kórházi források. A Hamász Izraelt tette felelőssé a detonációért, mondván: a zsidó állam hadserege mért csapást a Hamász katonai szárnyát vezető Ala al-Danaf házára.

1595905507

Civileket ölt egy pokolgép Afganisztánban

2010. augusztus 1. 16:41

Út mentén elhelyezett pokolgép ölte meg vasárnap egy mikrobusz hat utasát a dél-afganisztáni Kandahár tartományban, további kilenc utas pedig megsebesült – közölte a tartományi kormányzó szóvivője. A buszban polgári személyek utaztak.