Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2192. oldal

Cikkek
1595901352

Változhat a svájci katonai doktrína

2010. május 7. 6:39

Svájc új katonai doktrínája a külföldi katonai támadás elleni védekezés helyett a belbiztonsági feladatokra összpontosítana – derült ki egy kiszivárgott tanulmányból, amelyet a kormány vitairatnak tekint. A semleges Svájc ugyan 1815 óta nem háborúzott, de Európa egyik legnagyobb hadseregét tudhatja magáénak.

1595901351

Iszlám harcosokat toborzó férfit fogtak el Párizsban

2010. május 6. 15:11

Letartóztattak Párizsban egy marokkói származású francia férfit, aki a marokkói hatóságok gyanúja szerint iszlám harcosokat toborzott az al-Kaida terrorszervezet számára az afganisztáni harcokhoz – közölték csütörtökön francia igazságügyi források.

1595901349

Angliába menekültek a volt miniszterelnökök

2010. május 6. 13:53

A felelősségre vonás elől Angliába menekült Kurmanbek Bakijev megbuktatott kirgiz elnök két utolsó kormányfője, Igor Csudinov és Danaijar Uszenov – közölte Kenesbek Dusebajev, a közép-ázsiai ország titkosrendőrségének a vezetője csütörtökön.

1595901348

Múzeum lesz az egykori terezini gettó

2010. május 6. 12:49

Állandó kiállításoknak és bemutatóknak otthont adó múzeumokká alakítja át az észak-csehországi Terezín városa az egykori gettó és koncentrációs tábor négy történelmi épületét. A felújítás nem titkolt célja, hogy az építmény UNESCO-listájára kerüljön, mint kitűnő állapotban megőrzött katonai erődítmény.

1595901347

A nigeri katonai junta átadja a hatalmat

2010. május 6. 10:38

A nigeri katonai junta bejelentette szerdán, hogy az országban jövő február közepéig befejeződik az átmenet a katonai uralomtól a polgári kormányzásig. A múlt hónapban a politikai és üzleti élet képviselőiből álló tanácsadó testület azt javasolta a katonák vezette átmeneti kormánynak, hogy egy éven belül adja át a hatalmat a civileknek.

1595901347

Titkos lista közel ezer szerb háborús bűnösről

2010. május 6. 10:13

A horvát igazságügyi hatóságok listát állítottak össze szerb kollégáik számára azokról a személyekről, akiket háborús bűncselekmények elkövetésével vádolnak – írta a Danas című belgrádi napilap a szerdai számában. Bruno Vekaric, a háborús bűntettekért felelős különleges szerbiai államügyész-helyettes elmondta, hogy a listán mintegy 900 név szerepel.

1595901346

Megkezdődtek a közvetett izraeli-palesztin béketárgyalások

2010. május 6. 9:37

Megkezdődtek szerdán a közvetett béketárgyalások Izrael és a palesztinok között. A várhatóan hónapokig tartó „ingadiplomácia” első lépéseként George Mitchell amerikai elnöki megbízott Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel találkozott délután.

1595901346

Atomfegyvermentes Közel-Keletet akarnak a nagyhatalmak

2010. május 6. 9:22

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja egyhangúlag támogatja, hogy a Közel-Kelet atomfegyvermentes övezet legyen. A szerdán New Yorkban elfogadott közös nyilatkozat értelmében a térség feltételezett atomhatalmának, Izraelnek fel kellene számolnia ilyen fegyvereit.

1595901346

Hadihajóval foglalták vissza az orosz tankert

2010. május 6. 8:50

Egy orosz hadihajó kiszabadította csütörtökön az előző nap kalózok által elfoglalt orosz tartályhajót – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség. A műveletben oroszoknak nem esett bántódásuk. Az orosz tulajdonú, libériai zászló alatt hajózó Moszkovszkij Universzityet kőolajszállító tartályhajót kerítették hatalmukba szerdán az Ádeni-öbölben szomáliai kalózok.

1595901345

Ahmadinezsád nem hazudtolta meg önmagát

2010. május 6. 6:51

Az iráni elnök szerint Oszama bin Laden nem egy távoli, elhagyatott barlangban rejtőzik, hanem a Föld sokkal kellemesebb részén, nevezetesen Washingtonban van. Mahmúd Ahmadinezsádot az ABC Good Morning America műsorában szerdán arról kérdezték, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője esetleg nem Teheránban pergeti-e kényelmesen napjait.