honvedelem.hu / MTI - 283. oldal
Az 1994-ben Ruandában elkövetett népirtás egyik elkövetőjét ítélték börtönre Bostonban
2019. július 4. 18:58
Nyolcévi börtönbüntetésre ítélték Bostonban az 1994-ben elkövetett ruandai népirtás egyik elkövetőjét – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
Horvátország új pályázatot ír ki harci repülőgépek beszerzésére
2019. július 4. 17:44
Horvátország új pályázatot ír ki 12 darab többcélú harci repülőgép beszerzésére, miután idén januárban meghiúsult az izraeli F-16C/D Barak típusú harci repülőgépek megvételére irányuló üzlet – írta a Vecernji List című horvát napilap július 3-án, szerdán.
Románia 1,2 milliárd eurót költ négy új hadihajóra
2019. július 4. 15:38
A francia Naval Group és a Konstancai Hajógyár által létrehozott társulás nyerte meg 1,2 milliárd eurós ajánlatával azt a közbeszerzési eljárást, amelyet a román védelmi minisztérium írt ki négy új multifunkcionális hadihajó beszerzésére – jelentette be július 3-án, szerdán Gabriel Les tárcavezető.
Nem szokványos lesz idén a július 4-i nemzeti ünnep Washingtonban: Trump beszédet mond, katonai parádét tartanak
2019. július 4. 12:00
Nem szokványos lesz idén a július 4-i nemzeti ünnep Washingtonban, az Egyesült Államokban csütörtökön ünneplik a függetlenség napját, azaz a függetlenségi nyilatkozat 1776-ban történt kihirdetését, amellyel az akkor 13 brit kolónia kinyilvánította elszakadását Nagy-Britanniától.
A bíróság felmentette az iraki fogoly meggyilkolásával vádolt amerikai kommandóst
2019. július 4. 9:32
Egy San Diego-i hadbíróság felmentette az előre megfontolt emberölés vádja alól Eddie Gallaghert, az amerikai haditengerészet kommandós egységének vezetőjét, akit egy iraki fogoly meggyilkolásával vádoltak.
Felrobbantotta magát Tuniszban egy bekerített terrorista
2019. július 3. 13:59
Felrobbantotta magát egy terrorizmussal gyanúsított 23 éves férfi kedden Tuniszban, hogy elkerülje elfogását – közölték a hatóságok július 3-ára, szerdára virradó éjjel, négy nappal a tunéziai fővárosban elkövetett öngyilkos merényletek után.
Lezuhant egy katonai helikopter Németországban
2019. július 3. 10:45
A német hadsereg megerősítette, hogy a légierő egyik Eurocopter EC 135 típusú kiképző helikoptere július 1-jén, hétfőn 14 órakor balesetet szenvedett, a személyzet egyik tagja meghalt, egy másik pedig megsérült és kórházban van. A baleset Alsó-Szászország déli részén, Aerzennél, Hannovertől délnyugatra történt – tudatta a tűzoltóság.
Illegális bevándorlás: járőröznek az olasz-szlovén határon
2019. július 2. 18:56
Egyelőre hetente négyszer ellenőrzi a két ország közti határszakaszt a vegyes olasz-szlovén járőrszolgálat, amelynek munkája július 1-jén kezdődött el a balkáni útvonalon és Szlovénián keresztül Olaszországba érkező migráció megállítására – közölte a trieszti idegenrendészeti parancsnokság.
Vádat emeltek az őrizetben halálra kínzott katonatiszt ügyében
2019. július 2. 17:42
Venezuelában vádat emeltek a katonai elhárítás két tagja ellen, akik feltehetően felelősek az őrizetben elhunyt Rafael Acosta korvettkapitány haláláért – közölte a dél-amerikai ország főügyésze július 1-jén, miután a nemzetközi közösség felháborodással reagált Acosta feltételezett halálra kínzására.
Robbanás történt Kabul diplomáciai negyedében
2019. július 2. 15:14
Pokolgépes merényletet követtek el július 1-jén, hétfő reggel Kabul diplomáciai negyedében, ahol több ország nagykövetsége és a védelmi minisztérium működik. Legkevesebb 34 ember meghalt – jelentette egy helyi televízió.