Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu - 262. oldal

Cikkek
i1

Védelem az időseknek

2021. február 5. 17:26

Budapesten, a Honvédkórházban február 4-étől két oltási ponton is megkezdték a veszélyeztetett, 80 év feletti korosztály oltását. A járóbeteg rendelőkben kialakított helyszíneken gyorsan és biztonságosan végzik az előzetes regisztrációval bejelentkezett, idős állampolgárok védőoltásának beadását.

menekulo autos

Elfogták a budapesti rendőrök elől menekülő autóst

2021. február 4. 21:36

A főváros XV. kerületében, a Pozsonyi utcában figyeltek fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozó főosztályának munkatársai egy gyanús autóra február 4-én, csütörtökön, a délutáni órákban. A gépjármű vezetője, a rendőröket látva nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, míg a körülötte álló hat ember felszállt egy villamosra.

MHPK - KE talalkozo

A köztársasági elnök fogadta a Magyar Honvédség parancsnokát

2021. február 4. 10:00

A honvédség jelenlegi helyzetéről az aktuális járványügyi feladatokról, valamint a haderőfejlesztés eddigi eredményeiről egyeztetett Áder János köztársasági elnök és Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka február 3-án, szerdán, a Sándor-palotában.

torok vedelmi miniszter latogatasa

A török védelmi miniszter látogatása

2021. február 3. 18:07

Benkő Tibor honvédelmi miniszter meghívására kétnapos hivatalos látogatásra érkezett hazánkba február 2-án Hulusi Akar török védelmi miniszter.

1000 év katonái második forduló.Felkészültél

„1000 év katonái” második forduló. Felkészültél?

2021. február 3. 16:02

Az „1000 év katonái” című honvédelmi vetélkedővel a Honvédelmi Minisztérium méltóképpen szeretett volna emléket állítani a magyar hadtudomány megteremtőjének, hiszen Zrínyi, mint katonaeszmény él a magyar honvédek körében. A megmérettetésben 37 iskolából 52 csapat vett részt, a diákoknak 4 online feladatot kellett teljesíteniük. A vetélkedő hivatalosan is elérkezett a félidejéhez.

a honvedelmi tarca oltasi protokollja

A honvédelmi tárca oltási protokollja

2021. február 3. 7:03

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter videójában tájékoztatást ad a tárca oltási protokolljáról. A protokoll részleteiről a csatolt dokumentumban olvashatnak.

20210121-IAC-376

Inter arma caritas – 376. adás

2021. január 31. 8:03

„Jézust keresd, amikor a boldogságról álmodsz. Ő vár rád, amikor úgy érzed, hogy semmi más nem tud elégedettséggel eltölteni. Ő a szépség, amelyhez annyira vonzódsz, ő az, aki a teljességre való szomjúságra indít és nem engedi, hogy beérd kompromisszumokkal. Ő az, aki arra buzdít, hogy vesd le a hamis élet álarcát. Ő az, aki a szívedben olvassa a legvalódibb választásaidat, azokat a választásokat, amelyeket mások megpróbálnak elfojtani.” II. János Pál pápa gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

Acs Tibor

A jubileum évében hunyt el

2021. január 29. 10:19

Idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Zrínyi Kiadó. Sajnos azonban 2021 nemcsak az ünnep, hanem a gyász éve is: elhunyt dr. Ács Tibor ezredes, a Zrínyi Katonai Kiadó egykori irodalmi vezetője, igazgatóhelyettese.

Honvedelemhu_index_ 02B másolata

Európa békéjének záloga az együttműködés

2021. január 29. 7:42

Magyarországra látogatott dr. Mario Banožić, Horvátország védelmi minisztere január 28-án. A fővárosban tartott plenáris ülést követően Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel közösen keresték fel a Székesfehérváron működő, horvát vezetésű Közép-európai Többnemzeti Hadosztály Parancsnokságot. A látogatással egybekötött sajtótájékoztató során a két miniszter az együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

baleset (nyitó)

Jó időben, jó helyen

2021. január 27. 11:00

Egy közúti baleset során kigyulladt gépkocsi oltásában segédkezett az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonája január 26-án, kedden, Velencén.