Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvédelmi miniszter - 62. oldal

Cikkek
A zalaegerzegi Rheinmetall beruházás gyárépület bokrétaünnapsége KLAC2087_nyitó

Épül a gyár

2021. szeptember 10. 16:17

Elkészült Zalaegerszegen a harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. gyárának tartószerkezete. A szeptember 10-én tartott bokrétaünnepen Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, valamint dr. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka is részt vett.

LALA3643

Erős, ütőképes honvédség nélkül elképzelhetetlen Magyarország

2021. szeptember 9. 20:02

„A Magyar Honvédség a társadalomból építkezik, a kettőt egymástól nem lehet elválasztani” – hangsúlyozta előadásában Benkő Tibor honvédelmi miniszter a nagykanizsai Honvéd Egyesület szervezésében megrendezett lakossági fórumon, szeptember 9-én, csütörtökön.

_BVC6754

Magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozót tartottak Budapesten

2021. szeptember 8. 17:09

Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatás keretében fogadta Ana Brnabic szerb miniszterelnököt és kormányzati delegációját Budapesten, a hatodik magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó keretében szeptember 7-én. A kétnapos kormányzati találkozón dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter hivatalos kétoldalú megbeszélést folytatott szerb partnerével, dr. Nebojša Stefanović szerb miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszterrel, valamint Darija Kisić Tepavčević, munkaügyi, foglalkoztatási, veteránügyi és szociális miniszterrel.

benko tibor m1 20210906

Közel hétszázan jelentkeztek az Önkéntes Katonai Szolgálatra

2021. szeptember 6. 21:40

A Magyar Honvédség új szolgálati jogviszonyáról, az Önkéntes Katonai Szolgálat sikerességéről – közel hétszázan jelentkeztek az eredetileg négyszáz főre tervezett keretre –, annak szakaszairól, és a felsőoktatási felvételi során a szolgálatért járó pontok összegéről számolt be Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1 műsorában szeptember 6-án, hétfőn este.

nyugdíjas_fórom_HM (3)

„A haza védelme közös ügyünk”

2021. szeptember 5. 17:32

Marcali és Keszthely térségéből érkező nyugállományú katonákkal és honvédségi nyugdíjasokkal találkozott Benkő Tibor honvédelmi miniszter szeptember 5-én, vasárnap, Balatonakarattyán.

LALA3420

Elismerést kaptak a belső ellenőrök

2021. szeptember 3. 13:10

A belső ellenőrök napja alkalmából a kiemelkedő teljesítményt nyújtó belső ellenőrök részére adott át elismerést Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke szeptember 3-án, pénteken, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában.

20210902-szlovénia 02

A változó biztonsági környezet új európai megközelítést tesz szükségessé

2021. szeptember 2. 16:50

Az EU Közös Biztonság- és Védelempolitikájának 5-10 éves stratégiai céljait és ambícióit meghatározó Stratégiai Iránytűvel kapcsolatos aktuális kérdésekről, valamint az Unió műveleti szerepvállalásáról tanácskoztak a tagországok védelmi miniszterei szeptember 1-jén és 2-án Szlovéniában. A találkozón hazánkat dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és dr. Németh Gergely védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár képviselte.

HTBK székesfehérvári ünnepi közgyűlése KLAC0284

Értékmentő, értékteremtő, példaadó munka

2021. augusztus 31. 19:00

„A Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervezetei közül a székesfehérvári a legaktívabb, a legeredményesebb, a legelkötelezettebb és a legeredményesebb” – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a szervezet székesfehérvári városházán megtartott ünnepi közgyűlésén augusztus 31-én, kedden.

arzenál_index

Magyar katonának magyar fegyvert!

2021. augusztus 29. 19:33

Új, modulrendszerű, csak magyar mérnökök által tervezett lőfegyvercsaládot fejlesztenek ki a Magyar Honvédség számára. Mint a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón tartott vasárnapi sajtótájékoztatón Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: alapvető fontosságú a független magyar kézifegyvergyártás képességének megteremtése.

Arzenál (nyitó)

Új magyar lőfegyvercsalád születik

2021. augusztus 29. 16:45

Teljes egészében hazai fejlesztésű és gyártású magyar lőfegyverek kerülhetnek majd a Magyar Honvédség katonáihoz - jelentette be Kecskeméten, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón augusztus 29-én, vasárnap tartott sajtótájékoztatón - Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében - Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.