Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi tábor 2017 - 6. oldal

Cikkek
1595968870

Inter arma caritas – hatvankettedik adás

2014. március 21. 14:23

„Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak” − Paulo Coelho író gondolataival köszönti a hallgatókat a szerkesztő.

1595968866

Katonadalok az iskolában

2014. március 21. 10:23

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatósága „…feltekintek a csillagos nagy égre…”  címmel versenyt hirdetett magyarországi középiskolák és általános iskolák kórusai részére.

1595967963

Német romantikus művekkel zárul a Honvéd Férfikar hangversenybérlet-sorozata

2014. március 5. 15:16

Március 7-én, pénteken 19 órától a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartja a Honvéd Férfikar nagy sikerű hangversenybérlet-sorozatának zárókoncertjét.

1595965533

Sikeres évet zárt a Honvéd Férfikar

2014. január 13. 9:37

Munkával teli, ámde sikeres évet tudhat maga mögött a világszerte egyedülálló, negyventagú Honvéd Férfikar, amely Európa szinte egyetlen hivatásos férfikórusa. A Liszt-díjas karnagy, Strausz Kálmán vezetésével működő együttesnek szinte minden hónapra jutott egy-egy új bemutató vagy kiemelkedő koncert, márciusban pedig a kórus Magyar Örökség-díjat kapott.

1595964012

Adventi koncert Szentesen

2013. december 6. 10:01

A karácsonyi készülődés jegyében idén is megrendezte adventi koncertjét az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred a szentesi Református Nagytemplomban. A december 4-i programra nagyon sokan látogattak el a városból.

1595961386

Honvéd Férfikar: újraindul a bérletsorozat

2013. október 16. 13:56

A Honvéd Együttes férfikara ebben az évadban is elindítja három részes budapesti bérlet-sorozatát a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

1595952332

Nemzeti Honvéd

2013. április 12. 12:01

A Honvéd Együttes a 2011-es Prima Primissima-díj után tavaly újabb komoly elismerésben részesült: „nemzeti” minősítést kapott az előadó-művészeti intézmények minősítési besorolásakor.

1595948123

Honvéd Együttes: „Nagyon gazdag év előtt állunk”

2013. január 22. 11:48

„Nagyon gazdag év előtt állunk” – mondta Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Együttes művészeti vezetője, akivel a magyar kultúra napja alkalmából beszélgettünk az együttes idei terveiről, készülő műsorairól.

1595946069

Adventre hangolva

2012. december 10. 16:11

Adventre és a karácsonyra hangolva adott koncertet a Honvéd Férfikar a várpalotai katolikus templomban december 7-én, pénteken.

1595946008

Inter arma caritas – ötödik adás

2012. december 6. 8:47

A kis dolgokban mutatkozik meg az igazi nagyság. A mindennapi kis kötelességteljesítéshez igazi hősiességre van szükség. Hogy valaki boldog-e: sokkal inkább múlik a kicsiny dolgokon, mint a ritka nagy eseményeken.