Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi tábor 2017 - 7. oldal

Cikkek
1595945721

Zenei csoda – advent küszöbén

2012. december 2. 7:09

Az adventi időszakot, a várakozás meghitt, karácsonyt megelőző napjait méltóképpen vezette be az a hangverseny, amelyen a Honvéd Férfikar és a Székesfehérvár Helyőrség Zenekar működött közre november 30-án, pénteken.

1595940320

Állami kitüntetések a Honvéd Együttes művészeinek

2012. augusztus 18. 6:29

Nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából a Honvéd Együttes több kiváló művésze is állami elismerésben részesült.

1595932509

A magyar fúvószenei élet legelismertebb képviselője

2012. március 7. 14:34

A Magyar Honvédség Központi Zenekara Magyarország legnagyobb létszámú reprezentatív katonazenei együttese, amelynek elsődleges feladata a magasabb szintű állami és katonai rendezvények zenei kiszolgálása, valamint a katonai és nemzeti hagyományok ápolása, népszerűsítése. Zenei tevékenységével képviseli hazánk és a Magyar Honvédség szellemi és kulturális értékeit. A Központi Zenekar idén ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból március 8-án, csütörtökön 18 órától jubileumi hangversenyt ad a Honvéd Kulturális Központban.

1595930138

A Honvéd Együttes sikeres éve

2012. január 17. 10:10

Sikeres évet zárt 2011-ben  a Honvéd Együttes. A Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriában elnyert Prima Primissima-díjról, valamint a táncszínház, a férfikar és a kisHamlet műhely tavalyi fellépéseiről Aranyos Károly ügyvezető igazgatóval és Turányi Zsuzsával, a Honvéd Együttes művészeti titkárával beszélgetett a honvedelem.hu

1595928319

Prima Primissima-díjas a Honvéd Együttes

2011. december 3. 7:50

Természetesen rászavaztunk – és természetesen nyert a Honvéd Együttes az idei Prima Primissima-díj odaítélésében! A Zrínyi Média, azon belül a honvedelem.hu ezúton is elismerését fejezi ki a Honvéd Együttes, benne a férfikar, a táncszínház, a színész-énekes szólista tagozat (a kisHamlet műhely) valamennyi tagjának!

1595927725

Prima Primissima-díjra jelölték a Honvéd Együttest

2011. november 21. 13:09

Mint már arról korábban is beszámoltunk: 2011-ben a Prima Primissima-díjra a „Magyar Népművészet és közművelődés” kategóriában Prima jelölést kapott a Honvéd Együttes. A megtisztelő jelölésen túl elindult a szavazás a Prima Primissima-díj közönségdíjának elnyeréséért is, amelyről a voksok döntenek. Összesen harminc jelöltre – köztük a Honvéd Együttesre – interneten és mobiltelefonon lehet szavazni.

1595925962

Katona-zenekarok: túl egy sikeres „évadon”

2011. október 15. 6:23

Hat hazai regionális és egy nemzetközi katona-zenekari fesztivál, két külföldi fellépés, rendszeres koncertek a Honvéd Kulturális Központban, és vasárnapi térzene a Sándor-palota előtt. Röviden így lehetne jellemezni a Magyar Honvédségben szolgáló katona-zenekarok elmúlt hónapjait, azaz a tavasz elejétől ősz közepéig tartó időszakot. Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere szerint sikeres „évadot” zártak.

1595925310

Ima a hősökért

2011. szeptember 29. 10:17

Ökumenikus imával és ünnepi műsorral emlékeztek a 163 évvel ezelőtti sukorói haditanácsra szeptember 28-án, szerdán a község református templomában. A rendezvényen közreműködött a Honvéd Férfikar és Székesfehérvár Helyőrségi Zenekara. A résztvevők az esemény végén a templom falán helyezték el a megemlékezés koszorúit.

1595924749

Szoboravató és számháború

2011. szeptember 20. 6:22

Látványos programokkal ünneplik szeptember 24-e és 29-e között az 1848-as pákozd-sukorói csata évfordulóját, valamint a Szárazföldi Haderőnem Napját. A Katonai Emlékpark Pákozd (KEMPP), a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) és Székesfehérvár Önkormányzatának együttműködésével megvalósuló programokról szeptember 19-én, hétfőn délután tartottak sajtótájékoztatót Székesfehérváron.

1595923837

A Honvéd Férfikar a Művészetek Palotájában

2011. szeptember 1. 11:07

Carl Orff Carmina Burana című kórus- és zenekari művét adja elő Miklósa Erika, Gulyás Dénes és Massányi Viktor közreműködésével a Honvéd Férfikar, a Budapesti Stúdió énekkara, a Magyar Rádió Gyermekkórusa valamint az Óbudai Danubia Zenekar, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében szeptember 2-án, pénteken, este fél nyolcas kezdettel. Erről, valamint a férfikar sikeres weimari fellépéséről Bodó Leventével, a társulat menedzserével beszélgettünk.