Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

huszár - 2. oldal

Cikkek
web_BNK5434

Huszáros fogadás

2023. augusztus 22. 19:27

Magyarországi hivatalos látogatása alkalmából ünnepélyes keretek között fogadta Novák Katalin köztársasági elnök a katari emírt, Tamím bin Hamad ál-Száni sejket, augusztus 21-én. A katonai tiszteletadással történő fogadás feladatait a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred, az MH Központi Zenekar és az MH BHD gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály katonái látták el a Sándor-palotánál.

KRMN0125

Elismerés a huszároknak

2023. augusztus 22. 7:37

Rendkívül hosszú kiképzési időszak megkoronázásaként 19 lóval vett részt az augusztus 20-ai tisztavatáson a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály. Áldozatos munkájuk elismeréséül a Kossuth téri rendezvényt követően Mudra József ezredes, dandárparancsnok és a Huszárosztály parancsnoki állománya coin emléktárgyat adott át a huszároknak.

csöde62

Huszáros kiképzés

2023. július 14. 10:27

Ősi, íratlan szabály a lovasságnál: első a ló, második a ló, harmadik a cimborád lova, majd jöhet a fegyverzet, az egyenruha rendbetétele, maga a huszár pedig csak ezek után gondolhat magára…

huszar3

Derby és divat

2023. június 19. 10:01

A huszárok és a magyar katonai lovas hagyományaink révén a derby mindig is ezer szállal kötődött a honvédséghez. Az idei Derby és Divat Fesztiválra június 30. és július 2. között kerül sor a Kincsem Parkban, amire a szervezők a katonákat és a honvédségi alkalmazottakat is szeretettel várják.

BHD_nyitó

Ló és huszár egysége

2023. május 27. 11:25

Katonai szakfeladatokat hajtott végre az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály (NF HUO) állománya a május 16-22-e közötti tábori kihelyezési héten.

filmindex

A magyar huszár világszerte ismert fogalom

2023. május 10. 9:37

Honvéd kadétok, katonák és a diákok számára vetítették le a Hadik című kalandfilmet a székesfehérvári Vörösmarty Színházban május 9-én, kedden. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntőjében aláhúzta: a huszárság magyar fegyvernem.

lohaton_teljesitik_akihivast_index2

Lóháton teljesítik a kihívást

2023. április 5. 11:30

A Magyar Honvédség 175 kilométeres kihívását lóháton teljesítik az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály huszárjai. A négy fős huszárjárőr április 4-én az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred Damjanich laktanyájából indult útnak. A távlovaglás Hódmezővásárhelyen az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár laktanyájában ér véget.

175km_tavlovaglas_megnyitoja_20230331_00

Lóháton tisztelegve a honvédség múltja előtt

2023. április 1. 13:22

Hat nap alatt, lóháton teljesítik a Magyar Honvédség 175 kilométeres kihívását az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály huszárjai. A négy fős huszárjárőr március 31-én, az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisáról indult, a távlovaglás utolsó állomása az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár hódmezővásárhelyi laktanyája lesz. A kihívás teljesítésének záró mozzanatára Mészáros Lázár egykori hadügyminiszter bajai szobrának koszorúzásával, április 6-án kerül sor.

hadik_cover2

Hadik filmbemutató

2023. március 18. 9:42

A „szabadidő irányított eltöltése, kulturális program, filmszínház látogatással” program keretében az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Borsod vármegyei közigazgatási összekötő osztály négy tartalékos főtisztje és a MSZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum elsőéves Honvéd Kadét Program (HKP-2) tizenhat növendéke, közösen vettek részt a „Hadik” című új magyar film bemutatóján.

Kishuszár_5 másolat_nyito

Kishuszártoborzó Szombathelyen

2023. március 15. 19:24

„Újra a veszélyek korát éljük, azzal kell szembesülni, hogy a szomszédságban háború dúl, amelyből a magyaroknak ki kell maradniuk” – mondta a honvédelmi miniszter, aki az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából Szombathelyen mondott ünnepi beszédet szerdán a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület kishuszártoborzó rendezvényén.