Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

katasztrófa - 34. oldal

Cikkek
1595940607

„Nagyon megtetszett a katonaélet”

2012. augusztus 24. 7:29

„A legnagyobb élményt az izbégi lőgyakorlat mellett a dunai hadihajózás jelentette. Büszkeséggel töltött el, hogy a hídról az összes civil minket figyelt és biztatott. Olyannyira összeforrt a társaság, hogy néhány héten belül találkozót is szervezünk.”

1595940349

Búcsú a Dontól

2012. augusztus 21. 18:43

A magyar katonákból és civilekből, kutatókból és történészekből álló expedíció ezekben a napokban fejezte be munkáját az oroszországi Ilovszkoje térségében. Az expedíció vezetője, a szolnoki repülőmúzeum munkatársa, Magó Károly zászlós beszámolóját az utolsó kutatási napról itt olvashatják.

1595940327

Erőt adnak a hagyományok

2012. augusztus 19. 15:15

„Egy közösség életében mindig fontos a hagyományok ápolása. A devecserieknek a megőrzött hagyományok is erőt adtak ahhoz, hogy úrrá legyenek a vörösiszap-katasztrófán, amelynek nyomai még ma is látszanak a fák törzsén” – mondta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a város kastélyparkjában megtartott juhász- és pásztorkutya kiállítás megnyitóján, augusztus 19-én.

1595940319

Ünnepi állománygyűlés a Bocskai dandár helyőrségeiben

2012. augusztus 18. 6:12

Államalapító Szent István királyra emlékezve ünnepi állománygyűlést tartottak augusztus 17-én az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni és hódmezővásárhelyi helyőrségében. Ezen a napon adták át a kiemelkedő és hosszabb ideje végzett kiváló teljesítményt nyújtó katonáknak az elismeréseket is.

1595940317

Belföldön is bevethető a Bundeswehr

2012. augusztus 17. 17:38

A német hadsereg kivételes esetekben belföldön is bevethet katonai eszközöket fenyegetések elhárítása érdekében – foglalt állást a szövetségi alkotmánybíróság egy pénteki döntésében. Egy ilyen bevetés szigorú feltételeknek kell, hogy megfeleljen.

1595939757

Te már felkészültél a világ végére?

2012. augusztus 8. 19:41

„Túlélési praktikák” címmel új sorozatot indít szeptembertől a National Geographic Channel. Olyan férfiakat és nőket mutatnak be, akiknek minden cselekedetét egyetlen dolog vezérli: a már-már eszelős hit abban, hogy a világ mai formája rövidesen véget ér. A népszerű csatorna és a Honvédelmi Minisztérium a sorozattal párhuzamosan játékot hirdet vállalkozó kedvű civilek részére − a játék fődíja egy négynapos kiképzés az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljnál.

1595939719

Gyerekek között népszerűsítették a honvédséget

2012. augusztus 5. 16:16

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred az elmúlt évek hagyományaihoz híven, idén is aktívan részt vett a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által rendezett polgári védelmi gyermektábor programjának színesítésében.

1595939469

Szíria: rövid távon esélytelennek tűnik a rendezés

2012. augusztus 2. 13:01

Több mint egy éve zajlanak véres események Szíriában, és jelen állás szerint nem úgy fest, hogy a közeljövőben béke köszöntene az arab országra. Az általunk megkérdezett szakértő véleménye szerint a helyzet bonyolult – és egyelőre kilátástalannak is látszik.

1595939467

Koszorúzás a Hősök Temetőjében

2012. augusztus 2. 11:50

Az 1848/49-es szabadságharc egyik utolsó csatájára emlékeztek augusztus 2-án, csütörtökön az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái a debreceni Hősök Temetőjében.

1595939128

Lezuhant egy katonai helikopter Bruneiben

2012. július 21. 13:14

Tizenketten szörnyethaltak egy katonai helikopter balesetében Bruneiben, ketten túlélték a katasztrófát – közölte július 21-én, szombaton az olajban gazdag délkelet-ázsiai szultanátus védelmi minisztériuma.