Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 142. oldal

Cikkek
1596040320

Érkeznek a katonák és a haditechnikai eszközök a Clever Ferret 2017 gyakorlatra

2017. október 24. 16:28

A Clever Ferret 2017 elnevezésű, olasz−szlovén−magyar gyakorlatot október 24. és november 12. között rendezik meg Magyarországon. A kiképzési rendezvény a három nemzet katonáiból álló Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Forces − MLF) éves megmérettetése, egyben a Magyar Honvédség idei utolsó nagyszabású gyakorlata.

1596040281

Bázison kívüli kiképzés 2017

2017. október 22. 9:14

Október közepén a Stratégiai Légiszállítási Képesség program támogatta a Swift Response 17-2 gyakorlatot, miközben egyidejűleg végrehajtotta a 2017-es évi bázison kívüli kiképzést is. A hajózószemélyzetekből, vezetés-irányításért felelős állományból és a technikai rendszerekért a repülések idején felelős flying crew chief-ekből álló csapat az áttelepülést követően október 10-13. között látta el feladatait az olaszországi Aviano légibázison.

1596040263

A haza szolgálatát vállalták

2017. október 21. 7:21

Ötvenegy szerződéses katona tett ünnepélyes honvédesküt október 19-én Szentesen, a Damjanich-laktanyában. Az eskü szövegét Kovács Norbert közkatona mondta el társai előtt.

1596040245

Cselekvési változataikat jelentették

2017. október 20. 10:41

A „Maglite” elnevezésű Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzés második szakaszát október 16−20. között rendezték meg Magyarországon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. A munkacsoportok a kiképzés során kidolgozott cselekvési változataikat jelentették október 19-én, a laktanya dísztermében.

1596040221

Lengyel-magyar (katona)barátság

2017. október 19. 7:19

Közös kiképzésen vettek részt a napokban a lengyel és a magyar katonák Koszovóban, a Novo Seló-i táborban.

1596040218

Vezetői továbbképzés Mátraházán

2017. október 18. 16:42

Kétnapos továbbképzésen vett részt az MH Katonai Rendészeti Központ (MH KRK) parancsnoki állománya Mátraházán.

1596040006

Befejeződött a 34. IMOC tanfolyam

2017. október 18. 10:39

Oklevél-átadással és portréavatással ért véget a 34. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC) Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban.

1596039994

Repülőkiképzési konferencia Londonban

2017. október 17. 15:55

Az idén az SMi Group szervezésében, Londonban szervezték meg a katonai repülőkiképzéssel foglalkozó nemzetek és szervezetek éves konferenciáját.

1596039978

Megkezdte a katonai alapfelkészítést a sportszázad

2017. október 16. 13:57

A Magyar Honvédség Sportszázadának tagjai közül összesen harmincöten kezdték meg a katonai alapfelkészítést október 16-án, hétfőn Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

1596039953

Gyakorlat a teljes kiszámíthatatlanság árnyékában

2017. október 14. 6:54

„A mi szakterületünk a teljes kiszámíthatatlanságra épül. Soha nincs két egyforma kórokozó, soha nincs két ugyanolyan szituáció, soha nincs két teljesen azonos megoldási módszer. A célunk az ilyen gyakorlatokkal az, hogy a kiszámíthatatlan elleni védekezést kiszámítható módon egységesítsük” – mondta az MH Egészségügyi Központ Mobil Biológiai Laboratórium vezetője a napokban Budapesten tartott nemzetközi katonai gyakorlati képzés kapcsán.