Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 232. oldal

Cikkek
1596732370

Kettő az egyben

2014. május 12. 11:42

Megtartotta idei második lőgyakorlatát május 6-án, 7-én és 8-án az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. A kecskeméti katonák a kötelezően előírt feladatok végrehajtása mellett most a lövészettel párhuzamosan rendezett bázisszintű lőbajnokságra is benevezhettek.

1595971823

Májusi feladatzápor

2014. május 10. 21:22

A májusi eső aranyat ér − tartja a közmondás, hiszen tavasszal, nyár elején a természetnek is szüksége van új erőre, feltöltődésre. Nincs ez másképp az idén tízéves MH Béketámogató Kiképző Központban sem.

1595971554

Jó lövészek a tűzszerészek és hadihajósok is

2014. május 9. 7:36

Megkezdődött a Magyar Honvédség idei legnagyobb hadgyakorlata, a „Tavaszi Áttörés 2014”. Ennek részeként május 8-án, csütörtökön az MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezred katonái MRAP Cougar toronygéppuska-, illetve légvédelmi gépágyú éleslövészetet hajtottak végre a nullponti lőtéren, miközben társaik a szokásos gépkarabély- és pisztoly-lőgyakorlaton vettek részt a katonák által csak Csörlőháznak ismert lőtéren.

1595971527

Elkezdődött….

2014. május 7. 11:09

Elkezdődött a Magyar Honvédség idei legnagyobb, komplex hadgyakorlata. A „Tavaszi Áttörés 2014” elnevezésű kiképzési rendezvényt május 7-én, szerdán Horváth Gábor dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka, a gyakorlat igazgatója nyitotta meg.

1595971527

Megérkeztek a harckocsik a Bakonyba

2014. május 7. 10:03

Megérkezett a Bakonyba, a „Tavaszi Áttörés 2014” elnevezésű gyakorlat helyszínére a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. harckocsizászlóaljának és 101. tüzérosztályának technikai eszközeit szállító vasúti szerelvény. A katonák a T−72-es harckocsikat, a D−20-as ágyútarackokat, valamint az egyéb gép- és harcjárműveket még az éjszakai órákban beszállították a gyakorlótéren kiépített táborba. A tatai lövészdandár gyakorlatra vezényelt alegységei ezt követően elkezdik a felkészülést a különféle kiképzési feladatokra.

1595971505

Nem készült fel egy modern háborúra az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege

2014. május 5. 9:32

A Habsburg-monarchia történetének leghosszabb békeidőszakát élte át 1867 és 1914 között. Ám az időközben lezajló annexiós válság rámutatott arra, hogy ha meg akarja tartani nagyhatalmi pozícióját, kénytelen hadseregének modernizálására, amit egyre jobban szorgalmaztak az Osztrák−Magyar Monarchia katonai vezetői és Ferenc Ferdinánd trónörökös.

1595971278

Terepruhás tűzoltók

2014. május 5. 7:19

Május negyedike Szent Flórián napja, aki a magyar tűzoltók védőszentje. Az ünnepnap alkalmából Ócsai Gábor alezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság tűzvédelmi főtisztjének segítségével mutatjuk be a Magyar Honvédség terepruhás tűzoltóit.

1595971254

Hogyan kell vasúton szállítani?

2014. május 3. 7:48

Vasúti módszertani foglalkozást tartott április végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalja a hódmezővásárhelyi vasútállomáson.

1595971245

Egy alakulat motorja a hatékonyság

2014. május 2. 12:40

Az MH Kiképzési és Doktrinális Központhoz vezényelt állományától köszönt el Szpisják József dandártábornok, a szervezet parancsnoka április 28-án.

1595971224

A Bocskai-dandárnál jártak továbbképzésen a vezénylőzászlósok

2014. április 30. 18:29

A napokban rendezték meg az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek vezénylőzászlósainak első negyedéves továbbképzését Debrecenben, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál.