Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 264. oldal

Cikkek
1595951732

Minden egyes katonára szükség van

2013. március 31. 9:33

Értékelő-feladatszabó értekezletet rendeztek a napokban Győrött, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél.

1595951724

Drónok harca

2013. március 30. 16:13

A katonaságnál felderítés és csapásmérés, a civil szférában meteorológia, térképészet, határrendészet − hosszasan lehetne folytatni azon területek felsorolását, melyekben az elmúlt öt év során megjelentek, majd nélkülözhetetlenné váltak a pilóta nélküli légijármű-rendszerek (Unmanned Aircraft System, UAS); természetes tehát, hogy hazánkban is elindultak ilyen irányú fejlesztések. Az UAS használatának lehetőségeiről, szabályozásának fontosságáról, illetve a legfrissebb eredményekről tartott szakmai konferenciát a Nemzeti Közlekedési Hatóság, azzal a céllal, hogy fórumot teremtsen a szakértők és a felhasználók számára.

1595951471

Megkezdődött a következő váltás felkészítése

2013. március 28. 10:44

A lelki stabilitás és a bajtársak iránti feltétlen bizalom − főleg műveleti területen − életmentő lehet. Egyebek mellett ezt is megtanulták azok a katonák, akik Székesfehérváron készülnek hamarosan kezdődő afganisztáni missziójukra.

1595951468

Honvédségi Szemle 2013/2. szám

2013. március 28. 8:10

A Honvédségi Szemle a Magyar Honvédség kéthavonta megjelenő központi katonai-szakmai folyóirata, amely a korszerű katonai vezetés, a kiképzési tapasztalatok, a szövetségi együttműködés és a műveleti alkalmazás kérdéseivel foglalkozik.

1595951467

Lőgyakorlat a tavaszi hóban

2013. március 28. 7:29

Téli körülmények között hajtják végre első idei kitelepülésüket az MH Ludovika Zászlóalj harmadévesei Táborfalván: a honvédtiszt-jelöltek lőkiképzésen, illetve tereptani és harcászati foglalkozásokon vesznek részt.

1595951461

Sportoltak és lőttek a tartalékosok

2013. március 27. 17:07

Fizikai felmérésre történő felkészítő sportfoglalkozást rendeztek az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) állományában lévő önkéntes műveleti tartalékosoknak március 22-én.

1595951456

Afganisztán: újabb magyar kontingens fejezi be munkáját

2013. március 27. 13:10

A tartományi újjáépítési csoport (PRT) után hamarosan újabb magyar kontingens, az egyik helikopteres mentorcsoport katonái is befejezik feladatukat Afganisztánban – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

1595951453

Hende Csaba jelenlétében felavatták a Katonai Tanácsadó Csoport új bázisát

2013. március 27. 10:40

Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében felavatták a magyar−amerikai Katonai Tanácsadó Csoport (Military Advisory Team − MAT) új bázisát március 26-án, kedden Afganisztánban, az északi Mazar-e Sharif közelében.

1595951452

„Megfontoltan, de határozottan…”

2013. március 27. 10:27

A katonai felsőfokú vezetőképző tanfolyam túlnyomó többségükben ezredesi rendfokozatot viselő hivatásos honvéd főtiszt hallgatóinak tartott rendhagyó előadást dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán a napokban.

1595951450

Horvátországban tárgyalt a Honvéd Vezérkar főnök

2013. március 27. 9:59

Dr. Benkő Tibor vezérezredes − a horvát−magyar kétoldalú katonai kapcsolatok fenntartása és továbbfejlesztése érdekében − március 26-án egynapos látogatásra érkezett a horvátországi Zlatna Gredába. A Honvéd Vezérkar főnököt Drago Lovric altábornagy, a horvát haderő vezérkari főnöke fogadta.