második világháború - 145. oldal
Fegyver- és lőszerarzenál Érsekcsanádon
2011. február 3. 7:10
A negyedik héten, azaz január 24. és 30. között tizenhárom bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül nyolc esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Bugyi Zoltán törzsőrmester, az alakulat felderítő részlegének beosztottja a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 66 bejelentést kaptak.
„Egy katonai fejlesztőmérnök agyának nem lehet megálljt parancsnolni”
2011. február 1. 6:03
2011. január 12-én, szerdán délelőtt tartotta alakuló állománygyűlését a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal (HM FHH), mely a korábbi HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (HM FLÜ) és a HM Infrastrukturális Ügynökség jogutódjaként kezdte meg tevékenységét. Az új háttérintézmény égisze alatt ismét Haditechnikai Intézet néven működik az a szervezet, mely tavaly ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Sorozatunk harmadik, befejező részében dr. Hajdú Ferenc mérnök alezredes, a Haditechnika magazin felelős szerkesztője segítségével elevenítjük fel az intézet történetét.
Több mint kilencezren vesztek a jeges vízbe
2011. január 31. 7:59
Ha feltennénk a kérdést néhány embernek: mi történt 1912. április 15-én hajnalban, valószínűleg többen tudnák a választ, hogy ekkor süllyedt el a Titanic, 1517 ember húzva magával a hullámsírba. Azzal azonban már kevesebben lennének tisztában, hogy mi játszódott le 1945. január 30-án? Pedig ezen a napon is egy hajókatasztrófa történt, ráadásul ebben több mint kilencezren vesztek oda, így a Titanic esete eltörpül mellette.
Hetvennyolc éve lett Hitler birodalmi kancellár
2011. január 30. 10:35
Hetvennyolc esztendővel ezelőtt, 1933. január 30-án nevezte ki von Hindenburg, az előző évben újraválasztott német birodalmi elnök az akkor 44 éves Adolf Hitlert birodalmi kancellárrá, egy koalíciós kormány élére.
Bajnáról indult az idei emléktúra
2011. január 27. 21:27
Ünnepi megemlékezéssel, és katonai tiszteletadással indult útjára január 27-én, csütörtökön, a késő délutáni órákban a XI. Doni Hősök Emléktúra a Komárom-Esztergom megyei Bajna község temploma elől. A rendezvényen részt vevő magyar, román, olasz és német tartalékos katonák, több környékbeli települést is érintve, szombaton Tatán fejezik be az idei emléktúrát.
Világháborús fegyverarzenál egy érsekcsanádi férfinál
2011. január 27. 9:29
Második világháborús fegyvereket és lőszereket találtak egy 53 éves férfi házában Érsekcsanádon. A lakóház szobájában egy lemezszekrényben több, a második világháború idejéből származó éles lőszert, négy forgótáras régi maroklőfegyvert, egy kilőtt állapotú gyakorló gránátot, egy gyakorló ágyúlőszert és 106 darab flóbert lőszerelemet találtak kedden – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hatvanhat éve szabadították fel a legnagyobb haláltábort
2011. január 27. 7:22
Az áldozatok pontos száma még a mai napig sem ismert. A korábbi parancsnok vallomása alapján hárommillió embert gyilkoltak meg a legnagyobb német megsemmisítő táborban, Auschwitz-Birkenau-ban. Később ezt 1,1 millióra módosították, ám egy tavaly napvilágra került orosz jelentés szerint legalább négymillió embert – elsősorban zsidókat és cigányokat – öltek meg a mai Lengyelország területén található egykori haláltáborban. A Vörös Hadsereg egységei éppen 66 esztendővel ezelőtt, 1945. január 27-én szabadították fel a tábort.
Páncéltörő gránátok kerültek elő
2011. január 27. 5:43
A harmadik héten, azaz január 17. és 23. között húsz bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül tíz esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Szalai Attila zászlós, az alakulat felderítő tűzszerésze a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 53 bejelentést kaptak.
Ismét megrongálták a csurogi magyar emlékművet
2011. január 26. 9:12
Ismeretlen tettesek megrongálták az 1944/45-ös vérengzések magyar áldozatainak csurogi (Curug) emlékművét a Vajdaságban. A Magyar Szó információi szerint az egyik emlékkeresztet ellopták, a másikat megrongálták. Az illetékes ügyészség a történteket sírgyalázásnak minősítette, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tettesek után.
Feltárják Churchill egykori főhadiszállását
2011. január 26. 8:21
Lelkes régészek egy csoportja Winston Churchill titkos főhadiszállásának maradványait készül feltárni, amely elvezetheti őket egy új, eleddig ismeretlen földalatti bázishoz is. A ma már a National Trust birtokát képező Coleshill House Churchill titkos Segédcsapatának, a magasan képzett, önkéntesekből álló, a náci invázió megakadályozására életre hívott gerillaegységnek volt a főhadiszállása.