Hetvennyolc éve lett Hitler birodalmi kancellár

Hitler pártja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) előzőleg, az 1932. júliusi parlamenti választásokon 230 mandátummal (37,3 százalék) már a birodalmi gyűlés, a Reichstag legerősebb pártja lett, viszont a novemberi új választásokon visszaesett (33,1 százalék) és csak 196 mandátumhoz jutott.

Adolf Hitler (eredeti nevén Schicklgruber) 1889-ben Ausztriában született, és huszonnégy éves koráig ebben az országban élt, majd 1913 májusában „nagynémet" meggyőződésből Münchenbe költözött. Az első világháború kitörése után önkéntesként bevonult a bajor hadseregbe, kétszer tüntették ki a Vaskereszttel.

A bajor tanácsköztársaság leverése után a hadsereg biztonsági ügynökeként és propagandistájaként tevékenykedett. 1919-ben Münchenben belépett a Drexler-féle Német Munkáspártba (DAP), amelynek hamarosan propagandafőnöke lett, sőt 1920. február 24-én már ő terjesztette elő a párt programját, amely többek között meghirdette valamennyi német egyesítését, a versailles-i békeszerződés felmondását, a zsidók állampolgári jogainak megvonását. A DAP az ő kezdeményezésére vette fel a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) nevet.

1921. július 29-én szinte korlátlan vezetői jogkörrel őt választották meg a párt első elnökévé, ehhez kapcsolódott a „vezér" (Führer) minősítés.
A nemzetiszocialista párt fegyveres szervezetének (SA) megalakítása, sikertelen hatalomátvételi kísérlet („sörpuccs"), a Mein Kampf megírása kapcsolódott a következő években Hitler nevéhez, közben az NSDAP tömegpárttá terebélyesedett, s a Führer, aki 1925-ben elvesztette osztrák állampolgárságát, 1932 februárjában végre német állampolgársághoz jutott.

A márciusi, majd a megismételt áprilisi németországi elnökválasztásokon Paul von Hindenburg 18, illetve 19 millió, Hitler 11, illetve 13 millió szavazatot kapott, miközben a kommunisták jelöltjére leadott szavazatok száma a márciusi 5 millióról áprilisban 3 millióra csappant.
Berlinben 1932. június 1-jén Franz von Papen alakított kormányt, augusztus közepén Hindenburg alkancellárságot ajánlott fel Hitlernek, amit az elutasított. Novemberben, amikor az akkori német hadügyminiszter lemondásra kényszerítette von Papent, Hitler a kancellárságot is elutasította. A hadügyminiszter, Kurt von Schleicher decemberben kormányalakítási megbízást kapott, de nem tudván összebékíteni a centrumot és a baloldalt, 1933. január 28-án lemondott. Két nappal később Hitler lett a kancellár, von Papennek az alkancellári tisztség jutott. Amikor pedig Hindenburg elnök 1934. augusztus 2-án meghalt, az állam- és kormányfői tisztség egyesítésre került Adolf Hitler személyében, a hadsereg hűségesküt tett a „vezérre és kancellárra".

1933 februárjában a „vezér és kancellár" a német hadsereg, a Reichswehr parancsnokai előtt kiteregette kormányának agresszív terveit, ugyanebben a hónapban felállították az első koncentrációs táborokat Dachauban, illetve Oranienburgban. Február 27-től a Reichstag épületének provokatív felgyújtása ürügyül szolgált a polgári szabadságjogok, a sajtószabadság felfüggesztésére, baloldaliak tömeges letartóztatására.
A „nemzetiszocialisták" jelentős közmunkák beindításával, a hadiipar és a hadsereg rohamos fejlesztésével gazdasági fellendülést és életszínvonal-emelkedést értek el.

A nyugati hatalmak elnézték, sőt egyes esetekben – például az 1935-ös német-angol flottaegyezménnyel – támogatták a német fegyverkezést, a háborús előkészületi erőfeszítéseket, 1936-ban eltűrték a német csapatok bevonulását a rajnai demilitarizált övezetbe, majd a német-olasz intervenciót a spanyol köztársaság ellen (1936-39). Az 1938-as Anschluss és a müncheni egyezmény, Csehszlovákia 1939-es megszállása és a Ribbentrop-Molotov paktum közvetlenül-közvetve elvezetett a második világháború kirobbantásához.