Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

misszió - 138. oldal

Cikkek
1595968856

Missziós katonákat köszöntöttek és búcsúztattak Szolnokon

2014. március 20. 8:22

Missziós visszafogadó és búcsúztatóünnepséget rendeztek Szolnokon. A március 18-i, keddi rendezvényen az ENSZ ciprusi békefenntartó misszió (UNFICYP) magyar kontingensébe induló 34 katonát búcsúztatták el, és visszafogadták az Afganisztánból egyéni ISAF-beosztásokból, valamint az ENSZ nyugat-szaharai missziójából (MINURSO) visszatérőket.

1595968820

A Kálvin térre költözött a NATO-fotókiállítás

2014. március 18. 9:36

A Kálvin térre költözött a 15 év szövetségben: Magyarország a NATO-ban című szabadtéri fotókiállítás − közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

1595968818

Afganisztán-hét Kaposváron

2014. március 18. 9:17

Kis túlzással Kaposvárra költözött a március 17-ével kezdődő héten Afganisztán – legalábbis annak kultúrája, vallása és használati tárgyai. A város fiataljai kiállítás és előadássorozat keretében nyerhettek bepillantást annak az országnak a sajátosságaiba, ahol magyar katonák, a NATO égisze alatt, több éve teljesítenek szolgálatot.

1595968815

A missziókban is megemlékeztek a forradalom évfordulójáról

2014. március 17. 18:45

Nemzeti ünnepünkről, március 15-ről nemcsak idehaza, hanem a külföldi missziókban is megemlékeztek a magyar katonák. Összeállításunkban a külföldön szolgáló békefenntartó kontingensektől kapott tudósításokat közöljük.

1595968808

Félidő és táborváltás

2014. március 17. 15:48

Missziójának feléhez ért az MH Műveleti Tanácsadó Csoport 2. váltása (MTCS-2), és ezzel szinte egy időben a kontingens új táborba költözött.

1595968805

Tábornoki vizit a raktárbázison

2014. március 17. 13:40

Négy ország részvételével tartott logisztikai gyakorlat keretében látogatott el az MH Anyagellátó Raktárbázis budapesti központjába a cseh és az osztrák katonai felsőoktatás két vezető beosztású tábornoka március 17-én. hétfőn. A vendégek megismerkedtek az alakulat feladataival és képességeivel.

1595968598

Táborfalván készülnek az afganisztáni misszióra

2014. március 17. 9:24

Táborfalván folytatta a napokban a kiképzést az MH Műveleti Tanácsadó Csoport (MH MTCS) afganisztáni misszióra készülő harmadik váltása. A felkészülést az MH MTCS első váltásának tagjai segítették, akik ismereteiket és tapasztalataikat is megosztották a kiképzésen részt vevőkkel.

1595968561

KFOR-11: a kiképzés folytatódik

2014. március 14. 15:35

Az MH KFOR Kontingens békefenntartó misszióba készülő tizenegyedik váltása − azaz a KFOR-11− a kiképzés során újabb fontos feladatot gyakorolt, a katonák ezúttal a tömegkezelésre készültek fel.

1595968547

Teljes műveleti készenlétben

2014. március 14. 9:25

Az MH EUFOR Kontingens tizennegyedik váltásának lövészszázada a műveleti területre történő kiérkezés után azonnal megkezdte a felkészülést az úgynevezett FOC (Full Operational Capability), azaz a teljes műveleti készenlétet ellenőrző gyakorlatra.

1595968279

A krími missziót lezártuk…

2014. március 11. 12:46

Már azzal is elértünk valamit, hogy nem jutottunk be a Krím félszigetre. Megállapításainkat, tapasztalatainkat pedig le fogjuk majd írni a jelentésünkben – mondta el a honvedelem.hu-nak adott telefonos interjúban Ács Gábor alezredes, az Ukrajnába kiutazott megfigyelőcsoport vezetője.