Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO - 420. oldal

Cikkek
1595918439

Csak azért is!

2011. május 11. 12:43

Nem adom fel, míg egy darabban látsz… – jut eszembe az LGT közismert dalának sora, miközben a magyar katonai és civil ejtőernyőzés szakmai berkekben mindenki által elismert, majd hosszú évekre „illegalitásba vonult”, cseppet sem tipikus képviselőjének virtuális emlékkönyvében lapozgatunk.

1595918433

Az Egyesült Államok 5000 katonát vonhat ki az első ütemben Afganisztánból

2011. május 10. 20:46

Az afganisztáni amerikai katonai vezetők azt javasolják, hogy az afganisztáni csapatkivonás első – júliusra tervezett – ütemében 5000 katonával csökkentsék az amerikai erők létszámát, amit az év folyamán egy újabb 5000 fős kivonás követhet majd – jelentette május 10-én, kedden a The Wall Street Journal.

1595918431

Törzstisztek indulnak a Balkánra

2011. május 10. 16:18

Az egyesített balkáni hadszíntéren magyar katonák a kilencvenes évek végétől kezdve folyamatosan részt vesznek a parancsnokságok és a törzsek munkájában is. Május 25-től kezdve összesen ötvennégyen szolgálnak majd ilyen beosztásokban. A május 10-én kedden, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon (MH ÖHP) megrendezett kibocsátó ünnepségen, családtagjaik jelenlétében összesen huszonnyolc katonától búcsúztak el.

1595918428

Cyber Security: Challenges and Policies

2011. május 10. 14:54

On May 2 the Ministry of Defence organized an EU Presidency conference on cyberspace security in Stefánia Palace, Budapest, where participants discussed how the international community can tackle cyber threats, as cyberspace have become an independent domain of warfare. The opening speech was delivered by Defence Minister Dr. Csaba Hende.

1595918428

Egy hét alatt két román katona halt meg Afganisztánban

2011. május 10. 14:24

Házilag gyártott pokolgép robbanásában meghalt Afganisztánban egy 28 éves román katona, aki járőrben volt az ország déli részén fekvő Zabul tartományban – közölte májsu 10-én, kedden a román védelmi minisztérium. Múlt hét csütörtökön (május 5-én) szintén zabuli járőrőzés közben életét vesztette egy 30 éves román katona.

1595918426

Military Oath is Binding for a Lifetime!

2011. május 10. 14:20

On May 5, 120 soldiers – including four servicewomen – who had completed their basic training at the Hungarian Defence Forces Central Training Base took their ceremonial military oath in public, before representatives of the HDF units and the mayors of the sub-region of Szentendre. Since the transition to an all-volunteer force, this has been the second occasion when the enlisted personnel – who joined up in March – had the uplifting experience of taking an oath of allegiance to the Republic of Hungary, this time on May 5 in Szentendre. MoD Administrative State Secretary Lajos Fodor and Lt-Gen. Zoltán Orosz, Deputy Chief of Defence were also present at the public oath-taking ceremony and addressed the troops.

1595918425

Tripolit bombázták a NATO gépei

2011. május 10. 13:52

Több hullámban bombázták Tripolit hétfő éjjel a NATO harci gépei. Szemtanúk beszámolója szerint több hatalmas robbanás rázkódtatta meg a líbiai fővárost, és füstfelhők emelkedtek magasba az állami televízió és a Jana hírügynökség épületeinek környékén.

1595918420

Norvégia kisebb részt vállal a líbiai hadjáratban

2011. május 10. 9:21

A norvég védelmi miniszter május 9-én, hétfőn bejelentette, hogy országa júniusban alacsonyabb szintre csökkenti részvételét a NATO-vezette líbiai légi hadjáratban. Grete Faremo az oslói parlamentben közölte, hogy végső döntést még nem hoztak ugyan a részvétel korlátozásáról, de a vállalt három hónap letelte, azaz június 24-e után ez már „más, és kevésbé átfogó lesz, mint a mai hozzájárulás”, ha a NATO folytatja a líbiai műveleteket.

1595918419

A NATO szerint gyengült a tálibok mozgalma

2011. május 10. 8:07

A tálibok mozgalma az elmúlt három hónapban jelentősen gyengült, miután fegyvereseinek ezreit fogták el vagy ölték meg – közölte május 9-én, hétfőn a NATO.

1595918419

Gránátokat találtak a kompkikötő mellett

2011. május 10. 7:44

A 18. héten, azaz május 1–8. között 67 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 13 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Sulykovszki Róbert zászlós, az alakulat felderítő tűzszerésze a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 841 bejelentést kaptak.