Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO - 737. oldal

Cikkek
1595876438

Bombák és gránátok kerültek elő

2008. május 20. 12:52

A huszadik héten, azaz május 12–18-a között 57 bejelentés érkezett az MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. Ezek közül tizennyolc esetben soron kívül kellett intézkedniük. A tűzszerészek egyébként idén eddig összesen 945 bejelentést kaptak – tájékoztatta a honvedelem.hu szerkesztőségét Bugyi Zoltán őrmester, az alakulat felderítő részlegének beosztottja.

1595876437

C-17-es program: ötpárti egyeztetés és konszenzus

2008. május 20. 12:02

Ötpárti egyeztetést tartott dr. Szekeres Imre május 20-án a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. A miniszter a megbeszélést követő sajtótájékoztatón sikeresnek ítélte a tárgyalást.

1595876436

Hódmezővásárhelyen járt a védelmi bizottság

2008. május 20. 8:29

A Nyugat-Európai Unió parlamenti közgyűlésének védelmi bizottsága több napos látogatást tett Magyarországon Gilles Combarieu titkár vezetésével. Május 14-én a magyar országgyűlésben a külügyi és a védelmi bizottságok vendégei voltak. Az azt követő napon dr. Lázár János a Honvédelmi Bizottság elnökeként a hódmezővásárhelyi városházán fogadta a delegációt, majd a Zrínyi Miklós laktanyában tett látogatást a küldöttség.

1595876432

‘Do Good And Tell About It’

2008. május 19. 6:13

Friday evening made me recall the line ’candlelights make a celebration nice’ even if there isn’t a cake large enough for 160 party candles, which is exactly how old the Hungarian Defence Forces are. Defence Minister Dr. Imre Szekeres gave a gala evening and a reception in honour of the ’celebrated one’ in the Budapest Congress Centre. They haven’t forgotten about the present, either. But we’ll come back to that later.

1595876431

Hazaküldték a frontról a mesterlövészt

2008. május 19. 5:54

Hazaküldte egyik mesterlövészét Irakból az amerikai hadsereg, mert a katona gyakorlatozásként a Koránra lövöldözött.

1595876428

„Tégy jót és beszélj róla”

2008. május 17. 9:53

Az ünnep úgy szép, ha gyertya ég – ez a sor jutott péntek este eszembe, azonban nincs az a hatalmas torta, amit elférne 160 szál gyertya. Ugyanis éppen ennyi idős a Magyar Honvédség. A születésnapos tiszteletére a Kongresszusi Központban adott nagyszabású gálaestet és fogadást Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Az ajándék sem hiányzott. De erről majd később.

1595876426

A Sólyom végveszélyben Hajdúhadházán

2008. május 16. 11:03

Nyugat-Koszovóban, Pec városában etnikai villongások törtek ki. A zavargások megfékezésére érkező magyar KFOR-alakulat egy katonája megsérült. Megsegítésére egy MI8-as helikopter érkezett, és kimentette a bajbajutottat, miközben a tömegoszlatás is megkezdődött. Az egész művelet alig három perc alatt zajlott le – de nem a valóságban, hanem a válsággócba készülő magyar katonák békefenntartó komplex gyakorlatán, melyen a honvedelem.hu is ott volt.

1595876425

Babákat küld a katonáknak egy idős asszony

2008. május 16. 10:43

“Basszus-babákat” kapnak a hazájuktól távol szolgáló amerikai katonák, hogy a bábu csépelésével oldani tudják a feszültséget, és kevésbé érezzék magukat magányosan.

1595876424

Megmérkőztek egymással a legjobb lövészek

2008. május 16. 9:43

Az idén 9. alkalommal rendezték meg az MH Simontornyai Lőtérbázisán az 54. Veszprém Légtérellenőrző ezred szervezésében a Magyar Honvédség lőbajnokságát. A szabályzókban kiírt versenyszámokban 25 csapat küzdött a bajnoki címekért.

1595876421

Egyedülálló büszkeség: világhírű víztisztító Szentesen

2008. május 15. 17:16

Világhírű fejlesztés – talán így lehetne a legjobban jellemezni azt a víztisztító berendezést, amelyet a Magyar Honvédség kérésére fejlesztettek ki Tatabányán. A konstrukció hadrendbe állítása óta már többször is bizonyította: megérdemli azokat a dicsérő szavakat, melyekkel a világ számos hadseregének vezetői nyilatkoztak a szerkezetről.