Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

repülőbázis - 56. oldal

Cikkek
1595910039

60 éves az MH Légijármű Javítóüzem

2010. november 15. 20:27

November 15-én ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját az MH Légijármű Javítóüzem. Az egyik hangárban tartott eseményen az elöljárók és más alakulatok képviselői mellett ott voltak a katonai szervezet egykori vezetői, dolgozói és nyugdíjasai is.

1595908863

Open House

2010. október 20. 11:40

Az MH Pápa Bázisrepülőtér és a Nehéz Légiszállító Ezred már második alkalommal kínált lehetőséget – elsősorban a város oktatási intézményei, a pápai és a környező települések közintézményei, valamint a helyi cégek és vállalkozások dolgozói számára – a bázison dolgozó három katonai szervezet bemutatására, és a Boeing C-17 szállító-repülőgépek megtekintésére.

1595908534

Égi nagymacskák randevúja

2010. október 11. 18:59

A tavalyi sikeres szereplés után idén is részt vesz magyar repülőegység a hollandiai Volkel légibázison szervezett NATO Tiger Meet 2010 egyesített légierő gyakorlaton. Október 4-én a hajnali órákban két An-26-os fedélzetén indult útnak a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kitelepülő állománya. A szállítógépeket még a délelőtt folyamán három JAS-39 Gripen vadászrepülőgép követte a hollandiai repülőbázisra.

1595907907

Pápáról Kabulba

2010. szeptember 24. 9:16

Magyar és horvát katonákkal a fedélzetén 2010. szeptember 21-én délelőtt szállt fel az SAC02 magyar felségjelzésű Boeing C-17 óriásgép az MH Pápa Bázisrepülőtér betonjáról és indult el az afganisztáni célállomása felé.

1595906450

Azt tették, amit tenniük kellett

2010. augusztus 29. 15:20

Dr. Dani Fruzsina főhadnagy, az augusztus 23-ai afganisztáni támadás egyik súlyos sérültje – Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének jelenlétében – tartott rövid sajtótájékoztatót. Ez közvetlenül azután történt, hogy vasárnap délelőtt katonai tiszteletadással fogadták Pappné Ábrahám Judit földi maradványait Kecskeméten.

1595906450

„Koporsódat a nemzet zászlaja borítja”

2010. augusztus 29. 13:57

Hazahozták Magyarországra Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagy földi maradványait. Az Afganisztánban hősi halált halt magyar katona holttestét – gyászoló családtagjai, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetőinek jelenlétében – vasárnap délelőtt katonai tiszteletadással fogadták Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

1595906444

Itthon gyógyul az afganisztáni támadásban megsérült katonaorvosnő

2010. augusztus 27. 10:31

Csütörtökön este a Honvédkórház orvosai megvizsgálták dr. Dani Fruzsina főhadnagyot. Az afganisztáni konvojtámadás súlyos sérültje a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport nyolcadik váltásának katonáival együtt érkezett Ferihegyre. A hétfő hajnali támadásban hősi halált halt posztumusz hadnagy koporsóját vasárnap a kecskeméti repülőtéren katonai tiszteletadással fogadják.

1595906129

Repülőtér: hatvan éve Taszáron

2010. augusztus 18. 19:25

Kerek évfordulóra készülnek Taszáron, a valamikori vadászrepülő ezred repülőterét 1950. november 11-én adták át és Tököl–Szilágyi repülőtérről települt ide az 50. Vadászrepülő ezred. Taszár, ezt követően a nyugati határhoz való közelsége miatt sokáig a magyar légierő egyik fontos harcrendi elemének számított, de a kilencvenes évek közepétől kiemelt szerepet játszott a délszláv helyzet rendezésében is.

1595905809

Nemcsak a látvány, a hangulat is vonzó

2010. augusztus 7. 13:44

Akárcsak az eddigi alkalmakkor, idén is várakozásteljes és jó a hangulat Kecskeméten, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón, ahová az ország minden tájékáról és külföldről is tízezrével érkezett minden korosztály, hogy tanúja legyen a látványos dinamikus és statikus bemutatóknak.

1595904620

Túlélni a vízbeesést

2010. július 14. 22:52

Nincs kellemesebb dolog annál, mint amikor az ember a 40 fokos kánikulában csobbanhat egy folyó, tó, vagy medence hűsítő habjaiban. Persze vannak olyanok is, akik nem önként választják a „fürdőzést”, hanem feladatul kapják. Az MH 86. Szolnok Helikopterbázison vízi túlélő kiképzést rendeztek, az egyik napon a honvedelem.hu-t is vendégül látták.