Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szabó Béla - 8. oldal

Cikkek
1595889609

Váltás előtt a ciprusi és a Sinai-félszigeti missziók

2009. július 23. 13:52

Július 24-én két külföldi misszióra készülő kontingens is befejezte felkészülését a szolnoki Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK). A kiképzés során – az általános katonai ismeretek mellett – hadszíntér ismereti, békefenntartói, kulturális, és történelmi előadásokon, és gyakorlati foglalkozásokon készültek fel szolgálatukra.

1595889040

Harci úszók

2009. július 8. 13:47

A szolnoki Holt-Tiszán közösen gyakorolnak három alakulat búvárai ezen a héten. A „repertoárban” minden nap szerepel uszonyos úszás – harminc perces úszással kezdtek, majd a hét végén ez már egyórás (mintegy négy kilométeres) lesz -, majd a vízen és a víz alatt a különböző mozgásmódokat gyakorolják.

1595889005

Parancsnokváltás Szolnokon

2009. július 3. 14:40

Július 3-án ünnepi állománygyűlés keretében került sor az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnoki beosztásának átadására – átvételére.

1595880958

Mistral rakéták szántották a görög eget

2008. október 17. 18:32

Kréta szigetén – az ezen a héten végrehajtott sikeres lövészettel – egy több hónapos felkészülési és gyakorlási folyamatot zártak le a magyar katonák, pontosabban az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Mistral rakétásai.

1595880622

Hősi halált halt bajtársaik nyughelyére merültek

2008. október 3. 9:11

Négy magyar búvár – Varga Zsolt százados, Török László főtörzsőrmester, Gulyás Tamás törzsőrmester az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljtól, valamint Domján András zászlós, a BRFK tűzszerész-búvára – merült alá a horvátországi Premuda sziget közelében kilencven esztendeje elsüllyedt Szent István csatahajó roncsához, hogy tisztelegjenek a szerencsétlenül járt tengerészek emléke előtt.

1595880613

Emlék a hullámsírban

2008. október 2. 12:25

A mai napon, október 2-án három katonabúvár több civil társával lemerült a horvátországi Premuda sziget közelében kilencven esztendeje elsüllyedt Szent István csatahajó roncsához, hogy egy emléktábla elhelyezésével tisztelegjenek a szerencsétlenül járt tengerészek emléke előtt.

1595879453

Vezérkari főnökök Cipruson

2008. augusztus 25. 12:29

Bővülni fog-e az ENSZ erők jelenléte Cipruson; a Magyar Honvédség növeli-e kontingensének létszámát, az ENSZ milyennek ítéli meg a Cipruson szolgáló szlovák-magyar békefenntartók tevékenységét: egyebek mellett ezek a témák is napirendre kerültek Havril András vezérezredes, a HM Honvéd vezérkar főnökének és dr. Lubomir Bulik vezérezredes, a szlovák hadsereg vezérkari főnökének augusztus 21.-23.-a között Cipruson tett látogatásán.

1595879413

A katonák és a gyerekek is kaptak “ajándékot”

2008. augusztus 19. 8:48

A Jackal Stone 2008 gyakorlat részeként a Floridai Légi Nemzeti Gárda 202-es, „Red Horse” építőszázada az elmúlt öt hétben jelentős beruházásokat hajtott végre a Szolnokon, az MH Béketámogtó Kiképző Központban. Az amerikai katonák egyebek mellett kiképző objektumot, korszerű mosodát, fegyvertisztító helyet és fegyverszobát, valamint új szolgálati helyiséget alakítottak ki a kiképzőközpontban.

1595879413

Újabb magyar váltás indul Afganisztánba

2008. augusztus 19. 8:25

Afganisztánban ma két fontos feladat van: a szövetségesi szolidaritás megerősítése, és egy, a NATO tagállamai által egyöntetűen elfogadott stratégia kidolgozása Afganisztán jövőjéről – mondta egyebek mellett Szolnokon dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja ötödik váltásának ünnepélyes búcsúztatóján.

1595878847

Többezer óra a levegőben

2008. augusztus 5. 13:19

Noha az 504-es oldalszámú AN-26-os repülőgép normál kiképzési feladatra szállt fel a kecskeméti repülőtérről, indulása mégis rendhagyó volt: rövid ünnepléssel kezdődött. A fedélzetén tartózkodott ugyanis három olyan pilóta is akik összesen 16 000 órát töltöttek már el a levegőben. Vagyis eddigi életükből összesen bő másfél évet!