Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

tábori lelkészi szolgálat - 5. oldal

Cikkek
Matyas-templom

Engesztelő, megemlékező szentmise

2022. január 10. 8:24

Engesztelő, megemlékező szentmisét mutat be Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök, katonai ordinárius a doni áttörés 79. évfordulóján, január 12-én 18 órától, Budapesten, a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, azaz a Mátyás-templomban.

jobb alsó 2 soros másolata

„Isten szereti ezt a világot, szereti az embert!”

2021. december 24. 8:38

A karácsonnyal kapcsolatos gondolatait osztja meg Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök és Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök.

LALA6597

Fellobbant a remény lángja

2021. december 3. 13:48

Dr. Korom Renáta, a Honvédelmi Minisztérium jogi is és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára gyújtotta meg az adventi koszorú második, a reményt szimbolizáló gyertyáját a Honvédelmi Minisztériumban, december 3-án, pénteken.

KTP - logo

Versmondó versenyt rendez a Katolikus Tábori Püspökség

2021. november 2. 8:59

Idén is megrendezi - immár tizennegyedszer - versmondó versenyét a Katolikus Tábori Püspökség a Honvédelmi Minisztériumban, illetve a Magyar Honvédségnél szolgálatot teljesítők 11-15. éves gyermekei részére.

RT1_4084

Befogadni Isten igéjét

2021. október 18. 22:17

A reformáció napja, október 31-e alkalmából tartott hálaadó istentiszteletet a Protestáns Tábori Püspökség a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Kápolnájában október 18-án, hétfőn. Az ünnepségen az 504 esztendővel ezelőtti események mellett nagy hangsúlyt kaptak a jelenkor kihívásai is.

Erdo-Peter

Inter arma caritas – 407. adás

2021. szeptember 26. 16:23

„A kedvesség olyan nyelv, melyet a süket is meghall, s a néma is megért.” Lucius Annaeus Seneca filozófus gondolatával köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

Bazilika_szentmise (15)

Szentmise és elismerésátadó a Szent István Bazilikában

2021. szeptember 24. 18:45

Hálaadó ünnepi szentmisét tartott Berta Tibor dandártábornok a Szent István Bazilikában szeptember 24-én, pénteken. A katolikus tábori püspök a liturgiát követően átadta a Katonai Ordinariátus Kapisztrán Szent János elismeréseit is.

karmacs 01

Inter arma caritas – 403. adás

2021. augusztus 22. 7:22

„Az ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek. Ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örökkévalóságnak, az időtlen világi térnek. Minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben.” Márai Sándor gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

karmacs 01

Idén százan vettek részt a környezet- és természetvédelmi gyerektáborban

2021. augusztus 17. 10:59

Idén immár a 18. alkalommal rendezte meg környezet- és természetvédelmi táborát a HM Katolikus Tábori Püspökség. A tábor három turnusának ezúttal is a Zala megyei Karmacson található Regiment Diáktanya (REDTanya) adott otthont. Összesen száz fiatal vett részt a táborban.

i2

A pápalátogatások jubileumára

2021. augusztus 16. 7:16

Harminc évvel ezelőtt, 1991. augusztus 16-án érkezett Magyarországra II. János Pál pápa, aki öt évvel később ismét hazánkban járt. A pápalátogatások jubileuma alkalmából felelevenítjük, hogy milyen feladatai voltak a Magyar Honvédségnek a történelmi események megszervezésében.