Zrínyi Kiadó - 7. oldal
Gödöllőn a NATO20 vándorkiállítás
2019. április 2. 8:12
Április 1-jén nyílt meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum 70 éves a NATO, Magyarország 20 éve a NATO tagja elnevezésű vándorkiállítása a gödöllői Szent István Egyetem aulájában.
Tíz osztrák-magyar katonai temető az egykori Isonzó-front területén
2019. március 31. 18:37
Tizenkét csata, másfélmilliónál is több halott, sebesült, vagy eltűnt katona – számokban ez a mérlege az első világháborús Isonzó-front harcainak. A több mint száz évvel ezelőtti öldöklő küzdelmek helyszínén ma több tucatnyi kisebb-nagyobb temetőben nyugszanak az ismert és az ismeretlen hősök. Ezek közül ismerhetnek meg most olvasóink tíz Nagy Háborús, osztrák-magyar katonai temetőt.
Rendhagyó, hármas könyvbemutató
2019. március 20. 7:17
A Zrínyi Kiadó három könyvét mutatták be egyszerre Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hungária körúti campusán március 19-én, kedden. A rendezvényen mások mellett részt vett Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke.
Negyven év a kultúra szolgálatában
2019. március 19. 22:27
„A Honvéd Kulturális Központ, a Stefánia neve fogalommá és védjeggyé vált” – fogalmazott Szabó István honvédelmi államtitkár az intézmény fennállásának 40. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepélyes gálán, március 19-én az épület színháztermében.
Százéves az önálló magyar katonai térképészet
2019. február 1. 13:38
Az önálló magyar katonai térképészet megalakulásának századik évfordulóját ünnepelték a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban február 1-jén. A centenárium alkalmából a köztársasági elnök csapatzászlót adományozott az MH Geoinformációs Szolgálatnak (MH GEOSZ). Az eseményen Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet.
Zenével a hazáért
2018. december 29. 14:21
A napokban jelent meg „A magyar katonazene 170 éve” című kiadvány, valamint a hozzá tartozó CD, amely a magyar katonazene emblematikus zenei darabjait tartalmazza.
Véget ért a Hadifogolynapló
2018. november 18. 19:24
Tegnap véget ért a több mint négy évvel ezelőtt indított „százéves blogunk”, azaz a Hermann Ernő „Hadifogolynapló 1914-1918” című kötetében megjelenő naplóbejegyzések közzététele – napra pontosan 100 évvel a leírt események után.
Aki hazaviszi, kincset visz haza
2018. november 13. 18:49
„A ludovikás tisztek olyan emberi értékekkel rendelkeztek és rendelkeznek, amelyekre méltán lehetünk büszkék” – mondta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Zrínyi Kiadó gondozásban megjelent, A Ludovika egykor és most című könyv bemutatóján november 13-án, kedden Budapesten, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson.
A Monarchia lőfegyverei
2018. november 5. 15:15
Száz évvel ezelőtt, 1918. november 11-én, délelőtt 11 órakor írták alá a fegyverszünetet az antant és Németország képviselői az észak-franciaországi Compiègne mellett, ezzel az első világháború véget ért a nyugati fronton. Az évforduló alkalmából a Zrínyi Kiadó gondozásában 2014-ben megjelent A NAGY HÁBORÚ 1914-1918 – kézzelfogható hadtörténelem című dobozkönyv DVD-mellékletének filmjeit – stúdióbeszélgetéseket és dokumentumfilmeket – mutatjuk be.
Egészségügy
2018. november 4. 13:51
Száz évvel ezelőtt, 1918. november 11-én, délelőtt 11 órakor írták alá a fegyverszünetet az antant és Németország képviselői az észak-franciaországi Compiègne mellett, ezzel az első világháború véget ért a nyugati fronton. Az évforduló alkalmából a Zrínyi Kiadó gondozásában 2014-ben megjelent A NAGY HÁBORÚ 1914-1918 – kézzelfogható hadtörténelem című dobozkönyv DVD-mellékletének filmjeit – stúdióbeszélgetéseket és dokumentumfilmeket – mutatjuk be.