Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 102. oldal

Cikkek
Vargha_nyitó2

,,Katonás” lencseosztás a királyok városában

2024. január 2. 8:02

Több, mint egy évtizedes hagyomány eredményeként, az újévi szerencsehozó lencse gasztronómiai program keretében több mint ezer adag, katonai gulyáságyúkban főzött lencsével vendégelte meg a Magyar Honvédség és Fejér vármegye vezetése a székesfehérváriakat a Palotai kapu téren január elsején.

Szakal_index

2023 képekben – Szakál Szebáld válogatása

2023. december 27. 8:12

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain idén is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze olvasóinknak. A mai napon Szakál Szebáld kollégánk „Best of 2023” válogatását tekinthetik meg.

3_ másolat_uj_nyito

Karácsony öröme az összetartozás érzésében

2023. december 26. 13:04

Közös karácsonyi liturgiát tartott öt nemzet tábori lelkésze a koszovói NATO erők Novo Selo-i táborának feldíszített karácsonyfájánál.

Snoj_index

2023 képekben – Snoj Péter válogatása

2023. december 26. 8:04

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain idén is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze olvasóinknak. A mai napon Snoj Péter kollégánk „Best of 2023” válogatását tekinthetik meg.

Nagy_index

2023 képekben – Nagy Gábor válogatása

2023. december 25. 10:00

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain idén is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze olvasóinknak. A mai napon Nagy Gábor kollégánk „Best of 2023” válogatását tekinthetik meg.

Kormány_index

2023 képekben – Kormány Gábor válogatása

2023. december 24. 9:00

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain idén is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze olvasóinknak. A mai napon Kormány Gábor kollégánk „Best of 2023” válogatását tekinthetik meg.

Ankara 2 másolat

Nemzetközi EUFOR információcsere

2023. december 23. 19:14

Hamarosan kezdetét veszi az EUFOR Althea művelet 2024-es, magyar parancsnoki éve, ehhez kapcsolódóan dr. Sticz László vezérőrnagy, tervezett parancsnok decemberben több alkalommal is egyeztetést folytatott a bosznia-hercegovinai misszió szempontjából meghatározó nemzetek és szervezetek képviselőivel.

Kertész_index

2023 képekben – Kertész László válogatása

2023. december 23. 12:44

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain idén is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze olvasóinknak. A mai napon Kertész László kollégánk „Best of 2023” válogatását tekinthetik meg.

DRP_3681

Több mint négyszáz emberen segítenek

2023. december 23. 10:00

Kiemelkedő résztvevői létszámmal tartotta meg az év utolsó véradó napját a székesfehérvári MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár.

index_gyertya

Meggyújtották az utolsó adventi gyertyát

2023. december 23. 8:18

Dr. Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára gyújtotta meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában, december 22-én, pénteken.