Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 109. oldal

Cikkek
adventiindex

Isten mindenkihez el akar jutni

2023. december 8. 15:33

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, Székesfehérvár országgyűlési képviselője gyújtotta meg az adventi koszorú második gyertyáját a minisztérium Balaton utcai objektumában, december 8-án, pénteken.

versindex

„A vers egy sűrített világ”

2023. december 8. 13:32

Tizenhatodik alkalommal rendezte meg versmondó versenyét a HM Katolikus Tábori Püspökség (HM KTP) december 7-én Budapesten, a Szabadság téri Református Egyházközség Hazatérés Templomában. A zsűri elnöke Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, Székesfehérvár országgyűlési képviselője volt.

image-69-980x569

A Bátrak Ligájával erősödtek a résztvevők

2023. december 8. 12:07

A Bátrak Ligája versenyen a résztvevők fizikuma és a csapattagok összetartozásának érzése is erősödött – mondta Simicskó István, a rendező Honvédelmi Sportszövetség elnöke december 7-én, csütörtökön Dombóváron.

face7_nyitó

„Fire Phobia” Koszovóban

2023. december 8. 8:47

Az MH KFOR 29. váltásának második lövészszázada „Fire Phobia” (tűziszony leküzdése) foglalkozást tartott az Regional Command-West újonnan érkezett olasz és észak-macedón század katonáinak, akik először egyénileg, majd raj-, szakasz és század szinten is megismerkedtek a lábuk előtt robbanó házi gyártású Molotov-koktélok erejével.

Lövészet_különlegesek (1)

Tűztámogatás különleges műveleti módra

2023. december 8. 7:37

Év végi utolsó lövészetét teljesítette az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár harctámogató osztaga.

eda2_nyitó

Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ alakult

2023. december 7. 20:33

Magyar parancsnok-helyettessel 2024. január 1-jével kezdi meg működését a Multinacionális Helikopter Kiképző Központ, amelyet 14 európai ország támogatásával az Európai Védelmi Ügynökség hozott létre.

Pofonparti_index

Egy lépéssel közelebb a hagyomány felé

2023. december 7. 18:34

„Ez a fajta mozgáskultúra és kéz-láb koordináció nagyon fontos lehet akár az életben is” – hangsúlyozta Erdei Zsolt „Madár”, világbajnok ökölvívó, az MH Altiszti Akadémia által második alkalommal megrendezett „Pofonparti” elnevezésű ökölvívó szeminárium díszvendége a szentendrei Görgey Artúr laktanyában, december 7-én.

EUFOR_index2

Cél a béke fenntartása

2023. december 7. 14:50

„2024-ben Bosznia-Hercegovinában, az EUFOR ALTHEA többnemzeti zászlóaljstruktúrában a Magyar Honvédség manőverszázada is részt vesz. Fő céljuk a békefenntartó feladatok ellátása lesz, ami a legalapvetőbb jelenlétfenntartó járőrözéstől egészen tömegkezelési feladatok végrehajtásáig terjed” – mondta dr. Sticz László vezérőrnagy, az Európai Unió legnagyobb missziójának katonai felkészülő, első magyar parancsnoka. A vezérőrnagy az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság újdörögdi kiképzőbázisán tekintette meg a kötelékfelkészítést lezáró High Voltage 2023 gyakorlat egyik mozzanatát, december 6-án.

hvkf_index

A fejlődés útján

2023. december 7. 9:38

Évértékelő és feladatszabó értekezletet tartott dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Budapesten, a Bálna Honvédelmi Központban, december 6-án, szerdán.

kickindex

Egy gyerekkori álom beteljesülése

2023. december 7. 7:15

Nagy Rita őrmester, a Szegedi Toborzóiroda munkatársa, 60 kilogrammos kategóriában aranyérmet szerzett az idei kick-box világbajnokságon, amelyet a dél-portugáliai Albufeirában, november 17-26. között rendeztek meg.