Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A mi fix pontunk a hit!”

Szöveg: Szűcs László |  2011. szeptember 17. 19:01

Tizenhetedik alkalommal rendezett Nemzeti Katonai Zarándoklatot és ötödszörre Családi Napot a HM Katolikus Tábori Püspökség szeptember 17-én, szombaton. A rendezvényre a budakeszi-makkosmáriai kegytemplomban került sor. A zarándokokat Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntötte, a katonacsaládokért tartott ünnepi szentmisét pedig dr. Bíró László tábori püspök celebrálta.

Több mint kétszázan vettek részt a HM Katolikus Tábori Püspökség által megrendezett XVII. Nemzeti Katonai Zarándoklaton és V. Családi Napon szeptember 17-én, szombaton, Budakeszi-Makkosmárián, a Kegytemplomban. A zarándoklatot minden esztendőben Fogolykiváltó Boldogasszony napjához, vagyis szeptember 25-éhez legközelebb eső hétvégén tartják meg.

Az első zarándoklatot még 1994-ben rendezték meg Búcsúszentlászlón, az akkori katolikus tábori püspök, Ladocsi Gáspár kezdeményezésére. Az elmúlt néhány évben azonban már a makkosmáriai templomban gyűltek össze a zarándokok.

A rendezvényen – többek között – megjelent Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Kriston István törzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa, valamint Bakács Bernadett, Budakeszi alpolgármestere is.

A zarándoklaton részt vevő katonákat, polgári alkalmazottakat és családtagjaikat a Kegytemplomban, még a szentmise előtt Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntötte. Elmondta: „mint minden zarándok, azért keltünk útra és azért jöttünk el ma ide, hogy találkozzunk. Találkozzunk, együtt töltve hitben és szeretetben egy kis időt, hogy lélekben megerősödve térhessünk vissza hivatásunk teljesítéséhez, egyáltalán nem könnyű életünk útjaihoz, amelyeken a boldogságot keressük."

„Adjatok nekem egy fix pontot, és én kimozdítom helyéből a világot – mondta lelkesen Archimédesz. A mi fix pontunk a hit! Ezen fordul meg az életünk. Bízunk abban, hogy ha megtesszük, amit kell, a gondviselés is hozzáadja a magáét. Ezért merünk bátran vállalkozni a legnehezebb feladatokra is" – fogalmazott köszöntőjében a honvédelmi miniszter.

Hende Csaba hozzátette: „ez a közösség a haza szolgálatára szánja életét. Időről-időre a világ is láthatja, hogy nem üres szó: «a hazáért mindhalálig!» Mi azonban, akik együtt szolgáljuk a haza védelmének ügyét, azt is látjuk, hogy milyen komoly élet, milyen komoly munka ennek a hivatásnak a teljesítése."

A tárcavezető beszédében kitért arra is, hogy „most, amikor a honvédelem egész rendszerének megújításán dolgozunk, különösen fontos, hogy megerősítsük magunkban a szolgálatra, a haza védelmére irányuló készséget. A szolgáló szeretet, a szolgáló hazaszeretet lelkületét. Azért, hogy a lehető legjobbat, a lehető legtöbbet hozzuk ki pályafutásunkból és az életünkből mindannyiunk – családunk, bajtársaink és az egész nemzet – javára."

A Nemzeti Katonai Zarándoklat ünnepi szentmisével folytatódott, amelyet dr. Bíró László tábori püspök, katonai ordinárius mutatott be a katolikus tábori lelkészekkel együtt. Prédikációjában elmondta: több dolog miatt is ünnep a mai nap.

Egyrészt most ünnepeljük Fogolykiváltó Boldogasszonyt, másrészt pedig ebben az esztendőben van huszonöt éve annak, hogy boldog II. János Pál pápa kiadta apostoli konstitúcióját a katonák lelki gondozásáról. Ebben kifejtette, hogyan gondolkodik a katonákról, a katonai papokról, valamint világosan megfogalmazza azt is, hogy mit vár el a katonai püspököktől.

Bíró püspök kiemelte: II. János Pál pápa konstitúciója olyan dokumentum, amely nemcsak nagy tisztelettel szól a katonákról, hanem egyben tanúskodik a honvédelem iránti elkötelezettségről is.

„Örülök annak, hogy évről-évre növekvő számban vagyunk jelen a zarándoklaton itt, Makkosmárián. Álmodom arról, hogy ez a találkozó tovább erősíti lelkünket, a honvédség és a katonapapság erejét" – mondta Bíró László.

A zarándoklat és a Családi Nap programja a templomkertben a veszprémi Légierő Zenekar térzenéjével folytatódott. A katonazenészek már a misén is közreműködtek. Koncertjük során közismert katonanótákat és könnyűzenei átiratokat játszottak. Kissé távolabb pedig a gyermekek számára rendeztek be játszóházat a szervezők.

Fotó: A szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!