Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az eső is segíti az erdőtűz oltását

Szöveg: Snoj Péter |  2015. július 27. 17:01

„Égi segítséget” kaptak a Kiskunhalas térségében kigyulladt erdő oltási munkálatain dolgozók – július 27-én, hétfőn délután eleredt az eső, megkönnyítve ezzel a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a környező megyék tűzoltóinak munkáját, akiknek reggel óta a Magyar Honvédség két helikoptere is segített.

1595997917

Vasárnap óta mintegy háromszáz-háromszázötven hektáron ég az erdő Kiskunhalas határában. Az oltási munkálatokat végző – csaknem hatvan hivatásos, önkormányzati és önkéntes – kiskunhalasi, csongrádi, soltvadkerti, bajai, keceli, solti, szegedi, kecskeméti, székesfehérvári és szekszárdi tűzoltók munkáját hétfő reggel óta, a Magyar Honvédség egy Mi-17-es és egy Mi-8-as szállítóhelikoptere is segítette.

A forgószárnyasok légi tűzoltásra alkalmas, úgynevezett Bambi-Bucketeket használtak. Ezek olyan, külső függesztményű kosarak, amik egyenként két-két és fél köbméter vizet képesek az oltandó területek fölé emelni és egy zárszerkezet segítségével kiereszteni.

Hétfőn délutánig a két helikopter több mint nyolcvan dobást hajtott végre, közel kétszáz köbméter vizet juttatva az égő területekre.

1595997917

A katasztrófavédelmi szakemberektől megtudtuk: vasárnap estére a koronaégést sikerült megszüntetni. Hétfőn délután pedig „égi segítséget" is kaptak a védekezési munkálatokban részt vevők, ugyanis eleredt az eső.

Lakóépületek szerencsére már nincsenek veszélyben. A tűz kialakulásának oka egyelőre nem ismert, a vizsgálatok jelenleg is folynak.

1595997917

Fotó: a szerző felvételei