Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az idei év utolsó bevonulói

Szöveg: Snoj Péter |  2014. november 3. 13:26

Megérkeztek az MH Altiszti Akadémiára azok a leendő katonák, akik 2014 utolsó alapkiképzésén válhatnak a Magyar Honvédség részévé. A november 3-i bevonulással tizennégy hetes felkészítésüket kezdik meg a Mecséri János Kiképző Osztálynál.

1595981771

Az idei év utolsó bevonulására 113 férfi és nő érkezett a szentendrei bázisra. Az adategyeztetést, szerződéskötést és eligazítást követően a jelentkezők körül megjelentek kiképzőik, és csoportokra osztva különböző helyszínekre vezényelték őket. Először az egészségügyi ellenőrzésre került sor, ahol az általános állapotfelmérésen túl az újoncok megkapták kötelező oltásaikat.

Miután a szükséges egészségügyi és jogi ismereteket is megkapták, felsorakozhattak a – minden bizonnyal legizgalmasabb – beöltöztetéshez. Itt mindenki megkapta a teljes egyenruháját és felszerelését, majd ezekkel „felmálházva" elfoglalhatták kijelölt körleteiket.

Az első nap – ahogy a kiképzők mondják – még csak szoktató jellegű, egyelőre semmi „izzasztó" nem vár rájuk, csak be kell rendezkedniük, és meg kell ismerniük a következő három hónapban otthonukat jelentő laktanyát. Ám az első reggeli ébresztővel megkezdődik a katonai kiképzés tizennégy embert próbáló hete…

Fotó: Tóth László