Edzőtáborban járt a parlamenti államtitkár
Szöveg: Galambos Sándor | 2011. július 13. 16:09Motorcsónakból nézte végig a BHSE női kajakosainak edzését július 13-án, szerdán dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára most a Budapesti Honvéd Sportegyesület társadalmi elnökeként látogatta meg az augusztusi szegedi világbajnokságra készülő lányokat. A dunavarsányi edzőtáborba elkísérte Molnár Imre, az egyesület ügyvezető elnöke és Horváth Gábor, a kajak-kenu szakosztály igazgatója is.
Miután Csipes Ferenc edzővel egy motorcsónakból végig nézte a négyesek versenyére készülő lányok edzését, a honvedelem.hu-nak elmondta, hogy rendkívül meggyőző és látványos volt a Dunán töltött egy óra: látszik, hogy világklasszisok ülnek a hajóban. A női kajak négyes – akik közül hárman a Budapesti Honvéd versenyzői – komoly esélyekkel indul a szegedi világbajnokságon, a legjobbak mezőnyében.
Simicskó István megígérte, hogy rajta nem fog múlni az arany: szurkolóként biztosan ott lesz egy hónap múlva Szegeden. „A világversenyeken elsősorban Magyarországot képviselik a versenyzők, de arra külön büszkék vagyunk, ha Honvéd kajak-kenusai érik el a kiugró sikereket." – mondta az államtitkár.
Csipes Ferenc edző és „lányai", Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Csipes Tamara másfél hete készülnek a világbajnokságra a Magyar Olimpiai Központ dunavarsányi bázisán. Még ugyanennyi ideig maradnak, aztán átmennek a szolnoki vizes táborba. Az edző elégedett a lányok felkészültségével, ennek megfelelő eredményre is számít: a nyolc világbajnoki számból szerinte legalább ötöt illene megnyerni, de azon sem lepődne meg, ha nyolcszor játszanák el Szegeden a magyar himnuszt.
Fotó: Tóth László
További képekért kattintson galériánkra!