Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életpályát ajánlottak

Szöveg: Galambos Sándor |  2016. február 29. 9:42

Élményekben gazdag honvédelmi délutánt szervezett a dabasi nyolcosztályos Táncsics gimnázium diákjainak az MH Logisztikai Központ. A középiskolában a következő tanévben valószínűleg honvédelmi szakkör indul majd, a közeljövőben pedig a katonai alapismeretek mint választható érettségi tantárgy oktatását is szeretnék bevezetni.

1596735271

Katonák fogadták az utolsó tanítási óra után a tantermekből kiözönlő gyerekeket február 25-én, csütörtökön, a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban. Az MH Logisztikai Központ, az MH Anyagellátó Raktárbázis, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, valamint az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonái látványos technikai bemutatóval és a honvédséget népszerűsítő előadásokkal próbálták felkelteni a diákok érdeklődését a katonai életpálya iránt.

A zsúfolásig megtelt előadóteremben Csuha Ádám őrmester tájékoztatta ifjú hallgatóit a szerződéses és az önkéntes műveleti tartalékos katonákkal szembeni egészségügyi, fizikai elvárásokról, a felvételt nyertek járandóságairól és szolgálati körülményeikről, valamint a hivatásos altiszti és tiszti pályára jelentkezés feltételeiről. Majd Ratkai Imre zászlós vette át a projektor távirányítóját. A pusztavacsi bázis részlegvezetője személyes élményei alapján, altiszti beosztásban eltöltött szolgálati éveinek a tapasztalatait osztotta meg a diákokkal.

A gimnazisták eközben a ruházati bemutatóra a budapesti Lehel úti bázisról hozott egyenruhákat és a Tápiószecsőről ideszállított fegyvereket „rohamozták meg". Az igazán elszántak pedig egy rögtönzött alaki foglalkozáson is részt vehettek, Bencsók Attila főtörzsőrmestertől és Szabados Zoltán tizedestől még a karddal történő díszelgés fortélyait is megtanulhatták.

1596735271

Ezt a remek délutánt Ernszt József törzszászlós szervezte a diákoknak. Az MH Logisztikai Központ megbízott vezénylőzászlósa ugyanis évek óta ismeri az iskolában dolgozó Papst József hagyományőrző tüzér alezredest, a Dabasi Hagyományőrző Honvédtüzér Alapítvány elnökét, aki egy beszélgetés alkalmával kérte fel ennek a pályára irányító toborzónapnak a megszervezésére. A rendezvény aktualitását pedig az adta, hogy a gimnáziumban a közeljövőben szeretnék választható érettségi tantárgyként oktatni a katonai alapismereteket.

1596735271

A tanári kar elhatározását Pásztor Gergely történelemtanár, az iskola igazgatója is megerősítette. A diákok közül ugyanis nagyon sokan érdeklődnek a katonai szolgálat iránt. Az elmúlt években szinte minden végzős évfolyamból jelentkeztek néhányan az MH Altiszti Akadémiára, és olyan egykori diákjuk is van, aki már honvéd tisztjelöltként készül a hivatásos katonai pályára. Az iskolában hadtörténelmi szakkör is működik, aminek a szakmai fejlesztéséhez nagy segítséget jelentene a honvédség támogatása. A katonai alapismeretek tantárgy bevezetését pedig az igazgató azért tartja fontosnak, mert a tantestület felelősséget érez a végzősökért: egy újabb lehetőséget kívánnak biztosítani részükre a pályaválasztáskor.

A tantárgy oktatásához szükséges tanfolyam elvégzése után a katonai alapismereteket Farkas Gábor történelem-, etika- és filozófiatanár, a történelmi munkaközösség vezetője fogja tanítani.

1596735272

Fotó: a szerző felvételei