Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észtországból jelentjük

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 2. 9:00

Professzionális hadsereg, sorkatonai szolgálat és önkéntes védelmi liga alkotja a gerincét Észtország fegyveres erőinek. Zászlóaljuk katonái ott vannak a világ számos pontján különböző nemzetközi műveletekben, országuk területén pedig több NATO érdekeltség is található.

A két dandárból, haditengerészetből és légierőből álló, hozzávetőlegesen háromezer fős haderőt évente átlagosan 3200 sorkatonai szolgálatát teljesítő fiatal egészíti ki. Az eddig kiképzett mintegy 60 ezer sorkötelest bármikor fel tudják fegyverezni. Rajtuk kívül kiválóan kezeli otthonában tartott fegyverét az a 21 ezer civil is, akik az Észt Védelmi Liga (Kaitselliit) tagjai. Utóbbi szervezet szintén az észt védelmi minisztérium alárendeltségében működik.

1595979941

Itt található a NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja (NATO Cooperative Cyber Defence Centre of Excellence), ahol – a szervezet parancsnokának állítása szerint – elsősorban kutatással és előrejelzésekkel foglalkozik egy nemzetközi csapat, köztük egy magyar alezredes is.

Az Ämari-i légibázisról indulnak a balti légtér biztonságát felügyelő vadászgépek. Ezt a feladatot jelenleg német Eurofighterek látják el, de jövőre a magyar Gripenek érkeznek a térségbe.

1595979943

Az ország tanulmányi központjában, Tartuban működik a Baltic Defence College, aminek oktatógárdája és hallgatósága is nemzetközi.

Az Európai Katonai Újságírók Szövetsége (EMPA) éves kongresszusán ezeket és még számos részletet megtudhattunk a magyarokat távoli rokonként számon tartó észtekről és Észtország fegyveres erejéről.

(További részletek a képgalériában!)

Fotó: Bokodi-Oláh Gergely