Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Járőrverseny a Bakonyban

Szöveg: Snoj Péter |  2013. október 30. 9:58

Igazán kellemes idővel köszöntötte a katonákat a Bakony: itt rendezték meg a Magyar Honvédség szintű járőrbajnokságot október 29-30-án. A szervező, az MH Bakony Harckiképző Központ sok érdekes feladattal készült a versenyre.

1595962225

Kedden már korán reggel nagy volt a sürgés-forgás a Várpalota közelében található gyakorlótéren,  ahol közel kétszázharminc katona gyűlt össze az idei,  Magyar Honvédség szintű járőrbajnokságra. Vokla János alezredes, a szervező alakulat, az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokhelyettese a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: összesen húsz csapat érkezett a versenyre.

A kilenc katonából álló csapatok egyebek mellett egy UAZ típusú terepjáró elhúzásában, céllövészetben és kézigránátdobásban mérték össze tudásukat. Érdekes színfoltja volt a bajnokságnak a MILES-rendszer segítségével végrehajtott harc: minden csapatnak meg kellett küzdenie az a BHK ellenerő századának katonáival. A cél az volt, hogy a lehető legkisebb veszteséggel, ám a legrövidebb idő alatt küzdjék le az ellenséget.

1595962226

Fotó: Dévényi Veronika