Katona-zenekari fesztivál – negyedszer Tatán
Szöveg: Szűcs László | 2011. június 26. 9:10„Nagykorú” lett a tatai Víz-, Zene-, Virágfesztivál. Ezen a hétvégén immár a tizennyolcadik alkalommal rendeztek nyárköszöntő fesztivált a dunántúli városban. A hagyományosan június utolsó hétvégéjére időzített programba néhány éve a Magyar Honvédség városban található alakulata, a 25. Klapka György Lövészdandár, valamint az MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság tatabányai toborzó- és érdekvédelmi irodája is bekapcsolódott. Az elmúlt három esztendőben pedig a regionális katona-zenekari fesztivált is erre a hétvégére időzítették a vizek városában. Idén június 25-én vonultak fel a katonazenészek Tata belvárosában.
Galéria
Ráadásul 2008 óta a szervezők e rendezvény programjába illesztik be a Tatai Regionális Katona-zenekari és Toborzó Fesztivált.
Idén az MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság Toborzó- és Érdekvédelmi Iroda – Tatabánya munkatársai a „szokott helyükön", az Esterházy-kastély előtti füves területen várták az érdeklődőket. A toborzótisztek és -tiszthelyettesek feladata a látogatók Magyar Honvédséggel kapcsolatos kérdéseinek megválaszolása, a katonai „szakma" népszerűsítése, valamint az érdekvédelmi tevékenység, azaz a Komárom-Esztergom megyében élő, a gondoskodási körbe tartozó nyugállományúakkal való foglalkozás volt. Az érdeklődők emellett egy vadászrepülőgép-szimulátort is kipróbálhattak a toborzósátorban. Talán mondani sem kell, hogy ennek a berendezésnek leginkább a fiatalabbak örültek, akik boldogan szelték a virtuális kék eget az általuk választott légi járművekkel.
A fesztiválon részt vevő zenekarokat, és az érdeklődő közönséget Sándor Zsolt dandártábornok, a Klapka György Lövészdandár parancsnoka köszöntötte. Mint elmondta: véleménye szerint a katona-zenekari fesztivál nagyon jól illeszkedik a városi fesztivál programjába.
Elsőként a zenekarok zenés alaki bemutatóit tekinthették meg az érdeklődők. A hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekar – Kovács István százados, karmester vezetésével – mindenki által jól ismert, „latin ritmusú" számokból álló egyveleggel szórakoztatta a közönséget. Felhangzott például néhány taktus a népszerű La Bamba, illetve a Tequila című örökzöldekből is, a közönség pedig vastapssal jutalmazta az előadást.
A székesfehérvári helyőrségi zenekar – Ruff Tamás százados, karmester vezetésével – brazil karneváli hangulatot idéző műsorral kedveskedett a nézőseregnek. Kicsik és nagyok együtt verték lábukkal a ritmust, volt, aki még táncra is perdült a közönség soraiban. Természetesen táncoltak a zenészek is, és a koreográfia nemegyszer csalt mosolyt a nézők arcára.
Az összevont zenekari koncert a valaha élt talán legismertebb katonakarmester, a cseh születésű Julius Fucik – aki az Osztrák-Magyar Monarchia aranykorában tevékenykedett – egyik legismertebb indulójával, a Regiment gyermekei című művel kezdődött, majd Ennio Morricone A misszió című filmhez írt zenéjét adták elő a fúvószenekarok. Emellett felhangzottak még Erkel Ferenc, John Barry, Johannes Brahms és Carl Teike művei is.
A koncert végén Sándor Zsolt dandártábornok és Mich József a fesztivál emléklapját adta át Dalmádi Zoltán őrnagynak, a fesztivál művészeti vezetőjének – a szentendrei helyőrségi zenekar karmesterének –, valamint a részt vevő zenekarok karmestereinek.
(További képekért kattintson galériánkra!)
Fotó: Galovtsik Gábor