Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Készen állnak az esküre

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2017. július 7. 13:00

Felkészültek az eskütételre az MH Altiszti Akadémián sikeresen vizsgázó honvédek. A szombati ünnepélyes altisztavatás főpróbáját július 7-én, pénteken tartották Szentendrén.

1596035722

Összesen 175 szerződéses legénységi állományú katona tesz ünnepélyes altiszti esküt, és kötelezi el magát a haza fegyveres védelmére szombat reggel szeretteik, illetve elöljáróik előtt. A rendezvényen beszédet mond dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, illetve részt vesz dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök.

1596035723

Az altiszti eskü hagyományához hozzátartozik, hogy a fogadalmat a legjobb eredményt elért hallgató mondja el társai előtt, majd ezután a tárcavezető és a vezérkar főnöke elismeréseket adnak át. Az ünnepség végén felhangzik majd az Altiszti Induló.

1596035723


Fotó: Dévényi Veronika