Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katona esküjéhez való hűségének örök példaképe

Szöveg: Snoj Péter |  2017. július 7. 13:32

Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg július 7-én, pénteken, a budai Vár Esztergomi Rondellájánál Koszorús Ferenc vezérkari ezredesről, aki 1944. július 6-án megakadályozta a budapesti és befogadott zsidók deportálását.

„A huszadik század első fele a történelem egyik leginkább embert próbáló időszaka volt, amikor addig soha nem látott mértékű pusztítás történt, rövid időn belül kétszer is. Még szinte fel sem ocsúdott Európa az első világégés után, máris követte egy következő, még drámaibb háború" – fogalmazott beszédében Kun Szabó István vezérőrnagy, miniszteri biztos. Mint mondta, Koszorús Ferenc ilyen történelmi körülmények között választotta a katonatiszti pályát, tette le esküjét a haza szolgálatára, és maradt hű hozzá a legjobb tudása szerint azért, hogy ma itt, Magyarországon nyugodtan élhessünk és méltóképpen emlékezhessünk.

1596035725

Kun Szabó István hozzátette: óriási kihívás az a helytállás, amikor egy parancsot teljesítő, kiképzett katonában a rá bízott feladat végrehajtásának kényszere mellett ugyanúgy ott viaskodik a humánum, az emberi élet szeretete és védelme iránti igény.
„Koszorús Ferencnek is szembe kellett néznie ezzel a megmérettetéssel. Személyes példamutatása a mai kor gyermekei számára is irányadó."

1596035725

A Koszorús Ferenc Emlékbizottság elnöke, Hantó Zsuzsa megemlékezésében felidézte a szobor 2015-ös felavatásához és a mai koszorúzáshoz vezető út történetét. Mint aláhúzta, hetven évnek kellett eltelnie, hogy 2014-ben állami ünnepség keretében koszorúzhassák meg a vezérkari ezredesnek a Dohány utcai Zsinagógával szemben található emléktábláját. A szobrot, Varga Imre, Kossuth-díjas művész alkotását, a következő esztendőben avatták fel a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum előtti téren. Két évvel később, idén július 7-én a szobor posztamense az alábbi felirattal egészült ki: Koszorús Ferenc 1944. július 6-án megakadályozta a budapesti és a befogadott zsidók deportálását.

1596035725

A megemlékezés végén katonai tiszteletadással, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozatának díszelgői mellett, koszorúk elhelyezésével tisztelegtek Koszorús Ferenc emléke előtt.

Az ünnepséget követően a jelenlévők megtekinthették Murdy Péter A becsület útján című dokumentumfilmjének előzetesét, valamint átvehették a Koszorús ezredes életét bemutató film tiszteletpéldányát.

1596035725

Fotó: a szerző felvételei