Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pilótajelöltek a repülőbázison

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. december 16. 9:32

A kecskeméti SOS-gyermekfalu ifjú lakói vendégeskedtek a napokban az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. A látogatás végén a gyerekek közül többen kijelentették: vadászpilóták lesznek.

Mindent megnéztek, mindent kipróbáltak, mindenre felmásztak, amire csak lehetett – az SOS-gyermekfalu lakói vendégeskedtek a kecskeméti repülőbázison. A látogatás lehetőségét a gyerekek kérték, a bázis pedig szívesen fogadta a vendégeket, akiket a parancsnok, Ugrik Csaba ezredes köszöntött. Az ifjú látogatók ezt követően az alakulat múzeumába mentek, ahol egy igazi „akciófilmet" is megnéztek: a Zrínyi Média katonai filmstúdiója „A nemzet szárnyai" című, egy légtérsértő gép elfogását bemutató összeállítását.

1595964363
Az ifjú vendégeket Ugrik Csaba ezredes köszöntötte

Az igazi élmény viszont ezután következett – a gyerekek közelről is megnézhették a vadászgépeket és a bázis udvarán kiállított harci helikoptereket. A felkészülési helyiségben pedig akár „igazi" pilótának is beöltözhettek. Ezek után egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy Varga Richárd Máté kijelentette: barátaival együtt vadászpilóták lesznek. A kissrácnak egyébként leginkább a MiG-29-es tetszett, annak is a hátulja, azaz a  hajtóműve.

Ugrik Csaba ezredes, a bázis parancsnoka a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: annak ellenére, hogy a kecskeméti az ország egyik legszigorúbban őrzött katonai bázisa, mindig szívesen látják a gyerekeket. Ők a jövő nemzedéke, a jövő katonái.

1595964363
Az Albatroszt egészen közelről is meg lehetett nézni

Fotó: a szerző felvételei