Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Profizmus, tisztesség, sajtótisztesség

Szöveg: Snoj Péter |  2013. január 12. 14:58

A sajtószabadság nem hozza magával a sajtótisztességet, ellenben a sajtótisztességben megszületik a sajtószabadság is – hangzott el január 12-én Budapesten, a Cornelius-díj átadóünnepségén, amelynek fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter volt.

1595947553

A Cornelius-díjat először tavaly adták át a Keresztény Kulturális Akadémián, így idén már hagyományteremtő eseményként rendezték meg az ünnepséget a média jeles képviselői részére. A négy díjazott, Kudlik Júlia, Szöllősi Györgyi, Erdős Miklós és Vértesaljai László mellett az akadémia tagjává választotta és fogadta Cseke Péter színművészt, rendező-igazgatót és Tuzson-Berczeli Péter festőművészt, grafikust. Kudlik Júlia munkásságát életműdíjjal ismerték el az akadémia tagjai, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter, a Cornelius-díj fővédnöke.

„Cornelius százados híven, becsületesen és jól teljesítette küldetését katonaként a birodalom, a Római Birodalom védelmében. Hű volt a kicsi és a nagy dolgokban egyaránt, mindabban, amit csak rábíztak. Kereste az igazságot. Nem az elméleti igazságot, hanem azt a konkrét igazságot, amely segít eligazítani bennünket az életben" − idézte fel a díj névadójának, az egykori római hadvezérnek a jellemét Hende Csaba.

Mint elhangzott, a díjakkal jutalmazottak a médiában elért eredményeikkel és az eredmények elérésének módjával érdemelték ki a római százados nevét viselő elismerést. Munkájukban a profizmus mellett a tisztesség, a sajtótisztesség is megtalálható.

1595947553

Fotók: a szerző felvételei